A Fidesz elismerte: Külföldiek is vásárolhatnak termőföldet

2013.08.07 13:13

Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci elnöke szerint, a Fidesz országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin sajtótájékoztatójában elismerte, nincs jogi akadálya annak, hogy a magyar termőföld külföldi tulajdonosok kezébe kerüljön. „2014 májusától az európai direktíváknak köszönhetően elvileg külföldiek is vásárolhatnak földet Magyarországon” – fogalmazott Csöbör. Szavait érdemes összevetni Orbán Viktor 2010-es nyilatkozatával, mely szerint „biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz és abban az én munkám is ott lesz, addig Magyarországon külföldiek – akármit döntenek Brüsszelben – itt soha termőföldet nem fognak vásárolni”.

Ebből is jól látható, hogy a Fidesz mást mond és mást tesz, az a védekezés pedig, mely szerint a földtörvény „helyzetbe hozza” a magyar kisparasztságot, Pakusza Zoltán szerint legalább annyira cinikus, mint az, hogy EU-állampolgárként majd nyithatnak Bécsben cukrászdát.

Ugyanakkor az sem igaz, hogy a kormány a kisbirtokosok rendszerét építi fel, sokkal inkább azt segíti elő az új szabályozás, hogy a korábbi MSZP-s földbárók mellé felzárkózzanak a „narancsbárók” is, mint Csányi Sándor, vagy a tavalyi évben a birtokaiból 1milliárd 86 milliós bevételt realizáló Nyerges Zsolt.

Nem kell azonban a legnagyobb birtokosokig menni, tetten érhető a mutyi szűkebb pátriánkban is, hiszen a dél-borsodi földbérlet pályázatok során jelentős birtokokhoz jutott például Kanyok Attila, korábbi tiszaújvárosi Fideszes polgármesterjelölt, valamint Hagyacki József, a mezőkövesdi labdarúgócsapat Fidesz közeli elöljárója is.

Pakusza Zoltán elmondta, hogy a Jobbik azt szeretné, ha az oligarchák és a külföldi termőföld-spekulánsok helyett valóban a helyi gazdálkodók kerülnének helyzetbe, de nem csak előny, hanem kizárólagosság formájában, azaz őseik földjén kizárólag őket illetné meg a tulajdonlás joga.

 

alfahir.hu