A kisvállalkozások helyett az államot terhelje a pénztárgépcsere költsége!

2013.08.22 08:22

dA Jobbik korábban már több javaslatban is módosította volna a pénztárgépek online bekötésének menetét, ám a Fidesz–KDNP lesöpörte a kisvállalkozásoknak kedvező módosításokat. Mint utólag mindig kiderült: a nemzeti pártnak lett igaza minden kérdésben.

A Jobbik ismét benyújtja az Országgyűlésnek korábban már lesöpört javaslatait, nevezetesen azt, hogy az 1000 négyzetméternél kisebb alapterületű elárusítóhelyek esetében az online átállás valamennyi felmerülő költségét az állam viselje – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Volner János. A frakcióvezető-helyettes emlékeztetett, hogy május végén a radikális pártnak már volt egy ilyen javaslata azzal egybekötve, hogy az akkor kitűzött kormányzati határidőt az átállás technikai akadályai miatt egy hónappal tolják ki. A Fidesz–KDNP akkor a javaslatot lesöpörte, rá egy hónapra azonban a minisztérium mégis meghosszabbította az átállás határidejét újabb két hónappal.

A kisebb, 1000 négyzetmétert meg nem haladó alapterületű üzletek esetében az átállás költségeinek állami átvállalását szintén lesöpörte a kormányzat – idézte fel Volner. Akkor az illetékes bizottság ülésén nem csupán a kormánypárti képviselők, de az ellenzékből Göndör István, Pál Tibor, Veres János, Kolber István, Pősze Lajos, Vadai Ágnes és Vitányi Iván is megtorpedózta a kisvállalkozások terheinek enyhítését célzó jobbikos javaslatot. Holott – tette hozzá a szakpolitikus – a kormányzati tervekben szereplő, a pénztárgépek online bekötéséből számított 95 milliárd forintos költségvetési bevétel bőven fedezetet nyújtana ahhoz, hogy az intézkedés miatt a kisebb üzleteknek ne kelljen ismét a zsebükbe nyúlniuk.

Volner emlékeztetett arra is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három vállalkozás online pénztárgépeit találta megfelelőnek az 50 milliárd forintos projekt kivitelezésére. A Jobbik alelnöke felhívta a figyelmet, hogy e három cég közgépes kapcsolatokkal rendelkezett. A sajtóban korábban már megjelent, hogy a RacioNet Zrt.–Aloha Informatika Kft.–Storm Holding Zrt. által alkotott konzorcium nyerte el a pénztárgép-projektet. E trióból a RacioNetben a Közgép többségi tulajdonnal rendelkezett, míg a Storm Holding szintén tulajdonosa volt a RacioNetben.

Mint ismert, a pénztárgép, taxaméter használatára kötelezett vállalkozásoknak augusztus 31-ig kötelező olyan pénztárgépeket üzembe helyezniük, melyek online kapcsolatban állnak a NAV-val. A pénztárgépek beszerzését az állam 50 ezer forinttal támogatja. Egy online pénztárgép ára 130-140 ezer forint plusz áfa, a gép beüzemelése pedig újabb tízezer forintokba kerül.

alfahir.hu