Alternatíva nélkül maradt a bukott MSZP

2014.05.27 13:10

Bár az MSZP elnöksége még vasárnap este felajánlotta lemondását, a Magyar Nemzet információi szerint a szocialista pártnak egyszerűen nincs más alternatívája a pártvezetésre. A Fidesz-közeli lap szocialista forrásaitól úgy értesült, a pártban nem számítottak ilyen csúfos bukásra, ezért sem gondolkoztak eddig más úton.

Ebben az esetben viszont elképzelhető, hogy hiába a lemondás felajánlása, továbbra is helyén marad az elnökség. Ez már csak amiatt is érthető lépés lenne, mert ősszel sorsdöntő önkormányzati választások lesznek Magyarországon, ami előtt az MSZP csak még tovább ronthatná helyzetét egy ilyen bonyolult, hónapokig tartó belső tisztújító átrendeződéssel. Az, hogy végül a párt országos választmánya miként dönt, a párt szombati választmányi ülésén dől el, bár a Nemzet információi szerint a testületben még mindig a Mesterházy-hívek vannak többségben.

A pártelnöki tisztség megújítása is kérdéses, Mesterházy Attila helyére ugyanis eddig úgy tudni, nincs jelentkező. Találgatások persze vannak, az egyik legnagyobb esélyes Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter, az MSZP egykori vezetője lehet, azonban a politikus hétfőn a parlamentben újságíróknak úgy nyilatkozott, csak a pártvezetésben foglalna helyet, az elnöki posztra nem biztos, hogy pályázik. Elmondta ugyanakkor, hogy a szombati választmányi ülésre kész programmal készül, de erről többet akkor nem akart elárulni. A Magyar Nemzet továbbá úgy értesült, hogy Botka László szegedi polgármester neve is felmerült mint lehetséges új elnök, vagy épp Ujhelyi István (aki vasárnap Szanyi Tibor mellett jutott ki az EP-be), Tóbiás József, esetleg Molnár Gyula.

mester

Mesterházy elől elszívják a levegőt? - MTI Fotó: Kovács Attila

Az MSZP baloldali elhelyezkedését ugyanakkor nem csak a párt saját gyengülése veszélyezteti. Az egykori szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc által vezetett szélsőbaloldali Demokratikus Koalíció (DK) a vasárnapi választásokon csak 1,16 százalékkal maradt le az MSZP-től. Továbbá a szintén exszocialista miniszterelnök, Bajnai Gordon által vezetett Együtt-PM 7,22 százalékon zárt, ami erős eredménynek mondható a szocialisták mellett. Így elmondható, hogy míg az áprilisi országgyűlési választáson az összefogás jegyében induló pártok egységes baloldali szavazótábort tudtak felkarolni, addig valójában sok kis párt egymással rivalizáló kapcsolatáról van szó, aminek egyértelmű vesztese a kormányzati múlttal rendelkező, egyre erodálódó MSZP.

 

mno.hu nyomán - alfahir.hu