Balogh Artúr szerint a "cigányság jogosan lop"!

2014.02.17 09:22

A Jobbik követeli, hogy távolítsák el a magyargyűlölő kijelentést tett Balogh Artúrt az Összefogás képviselőjelölt listájáról, és zárják ki az MSZP-ből. A nemzeti párt erről szóló mai sajtótájékoztatójának anyagát eközben a közszolgálati MTI - noha már a sajtáj előtt felhívták Mirkóczki Ádámot - letiltotta.

Mint ismert, az Összefogás 2014 és az MSZP hivatalos képviselőjelöltjeként a közös lista 106. helyét foglalja el Balogh Artúr, aki 2010-ben magyargyűlölő, rasszista és bűnözésre uszító kijelentéseket tett blogjában:

A cigány megélhetési bűnözést el kell tűrnötök!

Cigányokra filozófiai és igazságossági értelemben nem vonatkoznak a törvények. „

Tulajdonképpen a cigányokat nincs jogotok megbüntetni.

A cigány származású magyar állampolgár büntethetetlen akkor, amikor a családja, önmaga létfenntartása érdekében eltulajdonítja mások, vagy a többség javait.

„A cigány jogosan lop.”

Cigánybűnözés helyett jó lenne ha cigányönsegélyezés szóösszetételt használnának" - írta 2010-ben Balogh Artúr.

kjl

Balogh Artúr szerint ez jogos

Mirkóczki Ádám az eset kapcsán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a baloldali összefogás jelöltje egyértelműen rasszista és bűnözésre ösztönző kijelentéseit az MSZP azért vállalja be, hogy versenybe szálljanak bizonyos cigány szavazatokért. 

A Jobbik szóvivője szerint az MSZP-re már önmagában szégyen, hogy ez az ember bármilyen tisztséget is viselhet a pártban.

A párt ezért követeli, hogy Balogh Artúrt azonnal vegyék le az országos listáról, váltsák le a Roma Tagozat elnöki tisztségéből és zárják ki a pártból. Amennyiben ezt nem teszik meg, az egyértelmű hadüzenet minden törvénytisztelő és békés állampolgár ellen.

Balogh Artúr nem a cigány-magyar együttélés megoldásában érdekelt, hanem az ellentétek elmélyítésében - mondta a Jobbik szóvivője.

alfahir.hu