Ez a görbelábú törpe tényleg királynak képzeli magát? Terrorveszély Felcsúton, a kiskapunál

2017.01.05 20:40

Terrorveszély Felcsúton, a kiskapunál

 

A bicskei kapitányság szerint a fenyegető veszélyt az adta, hogy – amint arról bejelentést kaptak – Hadházyék négyen Orbán Viktor házánál „a kiskapu kilincsét nyomkodták”, ráadásul erről kamerafelvételt is készítettek. Ez – érvelnek – bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utalt.

Hadházy úgy emlékszik, nem nyomkodták a kilincset. Erre fényt deríthetett volna a Pancho Aréna biztonsági kamerájának felvétele, az azonban a vizsgálatkor sajnos már nem volt meg. Akár így van, akár úgy, a rendőrségnek sikerült haladéktalanul elhárítania a kilincsnyomkodás veszélyét.

Az intézkedést egyébként „az is indokolta, hogy a négy fő közül három külföldi (német) állampolgár” – írja a művet szerző alezredes, majd később így folytatja: „komoly relevanciával bír az a tény is, hogy a panasz tárgyát képező időszakban terrorveszélyhelyzet bekövetkeztétől lehetett tartani”.

 

Hadházy Ákos mindezt úgy kommentálta: aki ezt a határozatot írta, vagy hülye, vagy hülyének néz mindenkit, vagy azt demonstrálja, hogy bármit megtehet.

 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 06.