Felszállott a páva: a nyertesek

2012.12.17 09:34

 

Csizmadia Anna, Berecz István, a Parapács és a Jászság táncegyüttes nyerte a Duna TV-n futó tehetségkutatót, a Felszállott a pávát. A közönségdíjat az Ördögborda zenekar vitte el.

SZM, MTI Fotó: Zih Zsolt


A tánccsoport kategória győztese, a Jászság – Forrás: a Felszállott a páva Facebook-oldala

A szombat este zárult tehetségkutatón egymillió forintos fődíjnak örülhettek a kategóriák győztesei. Ének és hangszer kategóriában Csizmadia Anna, szóló tánc és páros tánc kategóriában Berecz István, zenekar kategóriában a Parapács együttes, a tánccsoport kategóriában pedig a Jászság táncegyüttes vihette haza a nyerteseknek járó 1-1 millió forintot.

A legjobb magyarországi nemzetiségi együttes a Cace Rom lett, a legjobb határon túli produkciónak járó díjat pedig a Szellő táncegyüttes kapta. Közönségdíjas az Ördögborda zenekar lett.

 

A Duna TV és a Hagyományok Háza először március végén hirdette meg a tehetségkutatót, aminek első adását október 6-án, szombaton láthattátok. A vetélkedőre a határokon innen és túl várták a 16 és 35 év közötti jelentkezőket. Szóló népzenészek és néptáncosok vagy együttesek is nevezhettek, de hivatásosok nem indulhattak a megmérettetésen.

“Azért örülök a műsornak – pedig a versenyt általában nem szeretem -, mert ez nagy lehetőség a fiataloknak, hogy megmutassák magukat. Több százezer fiatal vesz részt a táncházmozgalomban, a népi kultúra ápolásában, de ez az egész el van dugva, mert ami nincs a tévében Magyarországon, az nem is létezik” – mondta a verseny kapcsán az egyik zsűritag, a magyar táncházmozgalom egyik alapítója, Sebő Ferenc az Origónak.


Berecz István átveszi a díjat


Rába Néptáncegyüttes – Forrás: a Felszállott a páva Facebook-oldala


A zsűri

“Az egész táncházmozgalomban az a biztató, hogy önkéntes, nem kötelező. Ilyen tömegeket semmilyen más mozgalommal nem sikerült elérni. A versenyben szereplők korosztálya is nézi a műsort, és rácsodálkozik, hogy jé, ez nem is ciki?” – mondja Sebő, utalva arra, hogy Magyarországon becslések szerint több százezren járnak táncházba. Bár ez óriási szám, a lakosság nagyobb része még mindig nem tud róla, és a népzenét, néptáncot elavult, öregeknek való dolognak tartja. Pedig főleg a fiatalok táncolnak.