Gyöngyöspata ismét város lett
Visszakapja Gyöngyöspata a városi rangot, miután a képviselő-testületi kérelmét első nekifutásra elfogadták. A sikerről Juhász Oszkár, a város jobbikos polgármestere tartott sajtótájékoztatót csütörtökön.
Július 15-én hivatalosan megkapja a városi rangot Gyöngyöspata, miután egyhangú képviselő-testületi határozat nyomán ennek elfogadását kérték Áder János köztársasági elnöktől. „Rendkívül nagy örömünkre szolgált, hogy Gyöngyöspata megkapja a városi címet. Külön szeretnék köszönetet mondani azoknak a hivatali dolgozóknak, akik segítették a rendkívül igényes pályázati munkánk elkészítését, hiszen azt későbbi hiánypótlási kötelezettség nélkül sikerült elkészítenünk” - fogalmazott Juhász Oszkár, Gyöngyöspata város jobbikos polgármestere.
Az 58 oldalas pályaművet mélyrehatóan, még a Magyar Országos Levéltárból kikért történelmi iratokkal is alátámasztva nyújtották be idén januárban. A jobbikos, Juhász Oszkár vezette településről kiderül: Mátyás király 17 évesen, 1460. július 8-án itt vívta első győzedelmes csatáját, kiűzve a cseh huszita megszállókat az akkori patai erődítményből. Az akkor kelt királyi oklevél Gyöngyöspatát mezővárosként említi, mely rangot még 410 évig birtokolták – ennek a dualizmus korabeli, 1871-es közigazgatási átszervezés vetett véget.
Történelmi okirat bizonyítja Gyöngyöspata megérdemelt városi rangját
A városi rang megszerzésével Gyöngyöspata előtt új kapuk nyílnak meg – mondta el Juhász Oszkár. Nagyobb lesz a befektetők felé irányuló vonzáserő, valamint a fejlesztési, ill. egyéb pályázatok esetén is új lehetőségekkel számolhat a városvezetés. Azzal, hogy a „2000-3000 lakosú község” besorolás helyett immáron az „1125-5000 lakosú városba” kerül át Pata, az eddigi 6-8 fő köztisztviselő helyett 14-22 fő munkatárs segítheti a város működését. A várossá nyilvánítás, mint alapvető közjogi aktus megköveteli, hogy az Önkormányzatot és a Polgármesteri Hivatalt érintő valamennyi okiratot átnézzék, beleértve az alapító okiratok, bankszámlaszámok, bélyegzők, stb. módosítását, cseréjét.
Mint Juhász kiemelte, ez egy újabb lépés afelé az ígéretük felé, miszerint a településen létrehozzák a még több munkahellyel kecsegtető ún. ipari parkot. Ebben elsősorban összeszerelő-, valamint élelmiszer-ipari feldolgozó üzemeket terveznek tető alá hozni. A polgármester hozzáfűzte, hogy veszélyes hulladékot kibocsájtó egységek telepítéséhez az önkormányzat továbbra sem nem kíván hozzájárulni.
A választások őket igazolták
Gyöngyöspatán 2011. július 17-én tartottak időközi önkormányzati választásokat, miután a korábbi polgármester, Tábi László betegségére, valamint a település körüli helyzetre hivatkozva lemondott tisztségéről. Mint emlékezetes, akkor tavasszal elhúzódó demonstráció folyt Patán, mert a helyi magyar lakosságnak túl sok gondot okozott a helyi cigányság bonyodalmas viselkedése.
Hiába támadták a patai megmozdulásokat, a helyiek megmutatták, hogy valóban őket szolgálták a polgárőrök
Miután erőteljes politikai csatározás színhelyévé vált a település, valamint a balliberális oldal nem kívánatosnak minősítette a nemzeti szervezeteket a településen, Juhász Oszkár a Jobbik jelöltjeként a választók 33,8 százalékának támogatásával magabiztosan nyerte meg a voksolást.
Juhász Oszkár csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a meglévő rendőrőrs, mezőőrség és polgárőrség mellé úgynevezett városi őrséget is felkívánnak állítani a 2500 fős Gyöngyöspatán, mely tovább erősítené a bűnmegelőzési törekvéseket.
alfahir.hu