Olvasói reagálás a Szabad földben megjelent "Zárt kapuk dicsérete" című szennyre !

2013.06.01 12:08
Az alábbi szenny jelent meg a Szabad föld május 31.ei számában,egy magát Szücs Gábornak  nevező "gondolkodó" tollából. Olvasónk a személyes gondolataival egészítette ki. 

"Emlékszem a fezzúdulásra ,ami a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség emlékezetes döntését követte ,amikor elrendelte,hogy a tavaly augusztusi magyar izraeli "barátságos" meccsen történt antiszemita megnyilvánulások miatt a márciusi magyar-román vb selejtezőt zárt kapuk mögött kell lejátszani.Sőt nem csak a felzúdulásra emlékszem,hanem az értetlenkedésre is.Nohát zsidóztunk egy kicsit már az is baj?Az MLSZ is az értetlenkedők közé sodródott hiszen kétszer is megpróbált fellebbezni a döntés ellen,mindhiába.Aztán úgy látszik mégiscsak megértettek valamit abból,hogy az ilyen szurkolókkal Európából csak kifele vezet az út,ezért nagy hirtelen zéró toleranciát hirdettek,szigorítottak a fegyelmi szabályokon,és kampányt indítottak a gyűlölet ellen.Aztán megtörtént,amit minden józan szurkoló már régóta vár-és elvár-:egy bizonyos Jónás Kornél nevű játékvezető a 67. percben lefújta a Nógrád-megyei II. osztályban játszott Nógrádsáp-Diósjenő összecsapást.Mégpedig azért mert a legdurvább formájában sértegették a származása miatt."olyan nagy mértékű volt a cigányozás és a négerezés,hogy úgy gondoltam lépnem kell.Azt,hogy rohadt szemét néger, hagytunk banánt az öltözőbe,edd meg! Még a legfinomabb bekiabálások közé tartozott .-Fontos elmondani azt is,hogy először kivezetettem a legvéresebb szájú szurkolókat a szabályok szerint,csak a legvégső döntésem volt a találkozó félbeszakítása"-mondta a játékvezető.Amit Jónás tett talán az utolsó pillanatba tette.A nemzetközi közvélemény egyre erőteljesebben tiltakozik a magyarországi rasszizmus ellen,az unió szégyenpadjára kerültünk.Ha másként nem megy ,jönnek a zárt kapuk,a meccsfélbeszakítások.száműzni kell a mocskot-és a mocskosokat a stadionokból! "

Úgy tűnik Szücs Gábor a Szabad föld újságírójának Magyarország csak a lakhelye és nem a hazája.Cikkében még ma is a tavalyi focimeccsen elhangzott zsidózást említi,majd elítéli az MLSZ-t a fellebbezésért. Tájékoztatom Szücs elvtársat,hogy az MLSZ a Magyar labdarúgást hivatott képviselni,és nem pár szurkoló szabad véleményét .Ezért a Szövetség azt tette amit tennie kellett.Itt csak halkan jegyzem meg engem felháborít,hogy Izrael rendszerint az Európai sport rendezvényeken szerepel pedig egy talpalatnyi európai földdel sem rendelkezik.Talán az Ázsia kupán kellene debütálni egyszer bizonyára nagy örömmel fogadnák őket .Visszatérve Szücs elvtárs mocskához,mióta világ a világ a bírót mindig szidták a focimeccseken,noha nem a származása miatt mert az én is helytelenítem.Mint azt végre megtudhattuk ,a zsidó nem faj hanem vallás.Szücs Gábor nem írogatott  ennyit még egy év múltán is arról amikor ,Magyarország miniszterelnöke (Ferenc testvér)  terroristának nevezte a Szaudi labdarúgócsapat játékosait.Nos a terrorizmus nem vallási kategória,hanem bűnözés ,és ez nagyon súlyos kijelentés volt Gy.Ferenc részéről.Utóbbi kijelentésre a ,nemkeresztény média nem fordított ekkora figyelmet.A zsidózásról meg csak annyit,hogy a szemiták szerint mi Magyarok pedig kollektívan antiszemiták vagyunk,és ezzel bélyegeznek minket a világon mindenütt.Ezt persze szabad?Nekik igen,nekik mindent szabad.Csak nem tudni mi volt előbb az antiszemitázás,vagy egy pedig a Magyarok szűk rétegének zsidózása.Összegezve a zsidók tanuljanak meg együtt élni azokkal a befogadó népekkel  ,amelyek őket évszázadokon  át  befogadták.Próbáljanak úgy bánni a Palesztinokkal ahogyan  velük zsidókkal  bánunk  mi Magyarok.Végül de nem utolsó sorba próbáljanak ott a közel-keleten úgy élni,hogy ne nekünk európaiaknak kelljen őket befogadni.

Szücs Gábornak meg csak annyit,hogy szégyellje el magát.
 
Egy Magyar antiszemét