Holtan találták meg az eltűnt miskolci lányt

2013.05.28 16:39
Holtan találták meg az eltűnt miskolci lányt

 

Visszavonta a rendőrség annak a 26 éves miskolci lánynak a körözését, aki az elmúlt hét végén Martin-kertvárosból tűnt el.
A lányt édesapja kitette a templomnál lévő kisbolt előtt a kocsijából, ahová be akart menni egy vajért. A boltban még látták, de haza már nem érkezett meg, holott lakásuk körülbelül 200 méterre van az üzlettől. Mivel a család szerint a lány eltűnése semmivel nem indokolható, ez a magatartás teljesen idegen volt tőle, bejelentést tettek a rendőrségen.
Dr. Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője annyit mondott: a rendőrség visszavonta a lány körözését, mert az “okafogyottá vált”.
Közben kiderült, hogy a lányt megtalálták, de már nem volt életben, egyelőre azonban nem lehet tudni, hogyan vesztette életét. (Nagy valószínűséggel gyilkosság áldozata lett - a szerk.) A testét a Sajó árterében, az M30-as mellett Szirma és Alsózsolca között egy horgász találta meg.
(Boon nyomán)
Korábban írtuk: Egy Miskolcon eltűnt 26 éves lányt keres a családja
Miskolc, Martin kertvárosból eltűnt Molnár Tünde (26 éves). Az édesapja kitette a templomnál lévő kisbolt előtt, mert bement egy vajért. A boltban még látták, de haza már nem érkezett meg. Lakásuk kb. 200 méterre van a bolttól.
Személyleírása: 168 cm magas, kb. 55 kg, barna, váll alattig érő haj, barna szemek. Nyaka alatt egy kb. 15 cm-es gyógyult műtéti seb látható (pajzsmirigyre műtötték 1,5 éve). Ruházata: fekete nadrág, fekete póló, fekete sportcipő, sötétkék farmer dzseki.



További részletek: https://kuruc.info/r/6/112657/#ixzz2UbAGGPzR