Jobb egyenes a NEOLIBERÁLIS agymosó sajtótermékeknek!
2014.10.30 10:25
A HAZUGSÁGTERJESZTÉSBEN AKTÍV, AZ IGAZSÁG KIMONDÁSAKOR PEDIG PASSZÍV HAZUGSÁGGYÁRAK VAGYIS A NEOLIBERÁLISA MÉDIÁK FELSZÓLÍTÁSA SAJTÓHELYREIGAZÍTÁSRA
Felszólítjuk az országos média képviselőit, hogyha téves információkkal végig tudták szőnyegbombázni szerettett hazánk Magyarország közvéleményét, akkor a sajtótörvény szerinti kötelezettségüknek eleget téve hitelesen tájékoztassák olvasóikat arről az új fejleményről is, hogy nem lesz új választás Érpatakon! A „független sajtó” ne felejtse el megjelentetni az általuk igazságtalanul kriminalizált, démonizált Orosz Mihály Zoltán (és az Érpataki Modell Országos Hálózata) sikerét sem, ugyanolyan mértékben, helyen, terjedelemben és ugyanannyiszor, ahogyan azt a korábbi valótlan, a választási szervek jogsértésein alapuló téves információval tették.
Orosz Mihály Zoltán és a konzervatív értékrend megőrzésére, továbbadására, valamint a közösségek felemelésére szakosodott csapata voltak azok, akik nem nyugodtak bele a hazug tanúvallomásokon alapuló első TVB határozatba, sem az elkapkodott ítélőtáblai végzésbe, hanem az egész országnak példát mutatva szakértelemből és elszántságból, sikeresen kiharcolták igazukat a jogszabályokat sorozatosan eltévesztő hatóságokkal szemben.
Néhány napja még diadalittasan, a Debreceni Ítélőtáblához beadott panasz eredményét meg sem várva, arról számolt be a hazai sajtó, hogy meg kell ismételni a polgármester- és képviselő-választást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. A Debreceni Ítélőtábla ugyanis jogsértően elutasította a Területi Választási Bizottságnak (TVB) az október 12-i választás eredményének megsemmisítését és a voksolás megismétlését megállapító határozata ellen a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NBV) benyújtott – a választási szervek részéről megvalósuló brutálisan törvénysértő és a visszaélési sorozatot feltáró – fellebbezést, melyet Dr. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke önkényesen az NVB-től hatáskört elvonva felülvizsgálati kérelemnek minősített. Viszont Orosz Mihály Zoltán a teljesen törvényesen és tisztán lezajlott választáson 4. alkalommal újraválasztott érpataki polgármester október 25-én 15.50 perckor beadott alkotmányjogi panasza után 3 órán belül az ítélőtábla egy másik tanácsa egy újabb végzésben elutasította a Dr. Simon Miklós által benyújtott, a választási eredmények megsemmisítésére és új szavazás kiírására vonatkozó, rágalmakra alapozott indítványát.
Néhány helyen a sajtó már megjelenítette a hírt, pl. a boon.hu (https://www.boon.hu/erpatak-megsem-lesz-uj-valasztas/2684015). Nekik köszönjük a példás hozzáállást és hasonló tájékoztatást várunk el minden olyan sajtóterméktőül, aki foglalkozott az üggyel.
1 csatolt webcím https://www.erpatakimodell.hu/index.php/80-megsem-lesz-u...