Letiltva

2013.11.02 16:35

Az utóbbi időben alaposan rájár a rúd a Vitézy Dávid vezette BKK-ra. Gondok vannak a villamostenderrel, a Skoda perelni készül, a Futár projekt sehogyan sem akar elindulni, a bérbringa program csak a pénzt szívja, és most már Vitézy Dávidot is letiltották a szereplésről. Győzött Tarlós?

A szép reményekkel induló Budapest Közlekedési Központ, jelentős anyagi, de ami talán még fontosabb, óriási politikai hátszéllel indult (elég csak Vitézy Dávidra gondolni), ennek ellenére képtelen volt megfelelni feladatának. A lassan három éve létező cég által elért eredmények azonban nem állnak arányban a működésével felemészt milliárdokkal.

Áramkimaradás

Az utóbbi hetek és hónapok legfőbb híre volt a fővárosi közlekedés kapcsán az 1-3 villamosvonalak felújítása, új járművek beszerzése. A rekonstrukcióval súlyos problémák vannak, mivel egyáltalán nem biztos, hogy a felújított pályán vadonatúj tuják fogják koptatni a síneket.

Mint ismert, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata kimondta, hogy a BKK jogsértő módon zárta ki a budapesti villamostenderből az összességében legelőnyösebb ajánlatot benyújtó Ganz-Skoda Zrt.-t. Emiatt nem lehet lezárni a villamosbeszerzést, nem lehet győztest hirdetni, ezzel viszont veszélybe került a projekt uniós támogatása, hiszen 2015 végéig be kell fejezni a felújítást és az utolsó új villamost is üzembe kell helyezni.

A Vitézy vezette központ láthatóan egy elefánt könnyedségével mozog a porcelánboltban: ezt mutatja, hogy a villamostender kapcsán megjelent közleményükben a Közlekedési Központ a Ganz-Skoda Zrt.-t "nem átlátható, offshore hátterű cégnek" nevezte. Nem nehéz utánagondolni, mennyire perképes egy ilyen mondat.

Mivel a Skoda vezérigazgatósága is így gondolta, az állításnak következménye lett. A cég szerint a közlemény alkalmas lehet arra, hogy a Skodának jelentős anyagi kárt okozzon. Ezért felszólították a BKK-t, hogy október 30-án délig vonja vissza a megfogalmazott valótlan állításokat. Mivel ezt nem tették meg, a vállalat bírósághoz 
fordult. Amit meg is fog nyerni várhatóan, a BKK pedig fizethet. Vagyis a magyar adófizető.

Ugyanakkor a járműbeszerzés mellett alaposan kiverte a biztosítékot mind a városvezetés, mind az utazóközönség körében a finoman szólva is kaotikusan, szervezetlenül elindult pályafelújítás. Az észak pesti közlekedést káoszba taszító rekonstrukció átgondolatlansága csak a budaörsi úti buszsáv átgondolatlanságához mérhető. Mindkettő jó célt szolgált volna, ám rettenetesen rossz megoldással.

Felesleges preszzsberuházás

Gyakorlatilag a BKK megalakulása óta tart a közbringa-program körüli szerencsétlenkedés. Maga a rendszer nem lenne rossz, jó néhány nyugat-európai városban bevált a rendszer, ugyanakkor a kivitelezés módja roppant magyarosnak tűnik. A Bubiról tudvalevő volt, hogy veszteséges lesz (arra már ki se térjünk, mennyire drága a kiépítése), ezért közszolgáltatás alá vonják be. Vagyis a közbringa-program újabb pénznyelőként a valódi közösségi közlekedéstől von majd el forrást, végső soron így a jelenleginél is kevesebb jut a közösségi közlekedésre.

Csoszogó Futár

Már a BKK megalakulása előtt is tervben volt egy GPS alapú utastájékoztatási rendszer, amely révén legalább az információáramlás terén át lehetett volna lépni a XXI. századba. A FUTÁR (Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer) projekt azonban egyelőre legfeljebb a galambok tájékozódását egyszerűsíti meg, lévén hogy már az első tesztek is megmutatták, a színvonaltalan, gyatra kivitelezés miatt a rendszer finoman szólva sem működőképes. A Futár kapcsán már két éve tart a tökölés, viszont legalább viszi a pénzt: a rendszer körülbelül 6,7 milliárd forintba kerül.

És még sokan mások...

De nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a BKK nem talált megnyugtató megoldást a hármas metró problémájára, vagy jól ismertek a négyes metró körüli anomáliák is. De idesorolhatnánk a pár éve már nagy botrányt kavaró fonódó villamost, amely jól jelezte Vitézyék megrendülő pozícióját.

A letiltott vezér

A sok, kisebb-nagyobb probléma, szerencsétlenkedés és hiba egyik legfontosabb következménye a Tarlós - Vitézy harc eldőlése. A főpolgármester egyelőre "győzelemre" áll, ami kettejük személyes háborúját illeti.

Hogy a választókért vívott harcban hogyan áll, az már más kérdés. Mindenesetre a fővárosi közlekedés semmivel sem lett jobb a BKK-val, mint előtte.

És a választások közeledtével ez lesz a legfontosabb szempont...

alfahir.hu