Magyaroknak kötelező!!!!!Rendhagyó történelemóra a pozsonyi csatáról

2013.07.10 21:49

képA 907-es dicsőséges pozsonyi csatáról tartott érdekfeszítő előadást Sashalmi-Fekete Tamás történész hétfőn Székelyudvarhelyen. A rendezvényt a Jobbik Udvarhelyszék Csoportja és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte - írja az itthon.ma erdélyi hírportál.

Sashalmi-Fekete Tamás kifejtette: a frank hadjárat június 28-tól július 6-ig tartott, célja Pannónia visszaszerzése volt. Lajos király jórészt nehézgyalogságból álló hatalmas serege Ennsburg várából és a Szent Flórián kolostortól indult keletre. Árpád fejedelem a kiváló hírszerzésnek köszönhetően azonban szinte azonnal értesült a tervekről. A frankok a Duna folyását követték a jobb és bal parton, az ellátmány és harci gépek hajón érkeztek. Pozsonyig nem érték el, a nagy csata a ma Ausztriában található Baddeuchadenburgnál zajlott július 4-6. között.

Az első helyszín a Dévényi-szorosnál volt, itt Dietmark seregét verték tönkre a magyarok. A csatában részt vettek Árpád fiai. Tarhos, Üllő és Jutas sajnos meghaltak, Zolta  viszont túlélte, ő lett később a fejedelem. A magyarok sajátos harcmodort vetettek be, amit az ellenség nem ismert. Csata közben menekülést színlelve hátrafelé lenyilazták az ellenséget. Ehhez kellett a kengyel, amelyet az avarok honosítottak meg.

A profi magyar íjászok szusszanásnyi időt sem hagytak az ellenségnek, folyamatosan lőtték őket, jóformán megsemmisítették az első hadsereget. Közben leszállt az éj. A 2-es számú sereg nyugovóra tért a Duna túlpartján. A magyar csapatok átúsztatták a lovakat, mindez a legnagyobb csendben történt. Kutatások alapján valószínűleg felfújható bőrtömlőket erősítettek a lovak oldalára, és vízhatlan tömlőkbe tették az íjakat, nyílvesszőket. Csendben megközelítették a második sereget, és az éjszaka leple alatt hangos kürtszó kíséretében teljesen szétverték őket.

A teljes beszámolót az itthon.ma portálon olvashatják ide kattintva.

https://itthon.ma/erdelyorszag.php?cikk_id=1303

alfahir.hu