Miért van válságban a baloldal, és miért lesz a Fidesz is?
Politológusok gyakran elmondják, hogy az úgynevezett baloldal válságának két fő oka van: a karizmatikus, vezető személyiség(ek) krónikus hiánya, valamint a teljes eszmei zűrzavar, melynek következtében azután a magukat megtévesztően baloldalinak nevező pártok képtelenek világos célokat megfogalmazni. Arról viszont szinte egyáltalán nem esik szó, hogy vajon mi lehet a mélyebb oka az említett hiányosságoknak.
A magát megtévesztően „baloldalnak” nevező politikai garnitúra abszurd vergődése hazánk alávetett, gyarmati helyzetéből logikusan következik. Az idegen hatalom érdekeinek kiszolgálására létrehozott pártokban és intézményekben ugyanis az alábbi szigorú szabály érvényesül: az adott kollaboráns párton (szervezeten, intézményen, stb.) belül az előre jutás, a karrier feltétele nem a tehetség, az eredetiség, a műveltség, a tájékozottság, hanem egyes egyedül a felsőbb utasításokhoz történő alkalmazkodás – vagyis a talpnyalás. Az önálló, eredeti gondolatokkal előálló és széles látókörű személyeket a feltétlen engedelmességre nevelt csinovnyikok hada pillanatokon belül ellehetetleníti. Karizmatikus személyiségek, önállóan gondolkodó egyéniségek tehát semmiféleképpen nem kerülnek az ilyen típusú pártok és szervezetek élére, de még közép- é s alsó szinteken is csak nagyítóval találhatók meg bennük.
Az MDP, illetve az MSZMP utódpártjának tekinthető MSZP-ben ez a fajta kontraszelekció immár legalább hét évtizede dühöng. Ennyi idő bőven elegendő volt ahhoz, hogy a kezdeményezőkészségnek, a bátorságnak, a civil kurázsinak, a távlatokban történő gondolkodás képességének, a széles körű műveltségnek a legcsekélyebb nyoma se maradjon a pártban és annak holdudvarában. Az átlagos MSZP-s kizárólag főnöke utasításait lesi, csakis a felsőbbségnek akar megfelelni, ezért gyáva, elvtelen, gerinctelen és buta. Miért is lenne okos és művelt, amikor azt tapasztalja, hogy az alapos tudás kifejezetten akadálya az előbbre jutának? A legtöbb, amit egy MSZP-s lelkületű ember képes lehet, az a gátlástalan törtetés, valamint a sunyi ravaszkodás, mely utóbbi az egyik legfőbb jellemvonása volt a legjelentősebbnek tartott MSZP-s politikusnak: Horn Gyulának.
Ami Gyurcsány Ferencet illeti, az ő esetében a gátlástalansággal vegyes ravaszság bohóckodással társul, melynek a vegyüléke olyan messze van a karizmától, vagy akár csak az igazi államférfiúi tulajdonságoktól és a politikusi-emberi egyéniségtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Mivel pedig az Együtt-PM, a DK, meg a többi „baloldali-liberális” gittegylet részben az MSZP vérvörös köpönyegéből bújt elő, ezért a „baloldalon” valódi politikusi egyéniségek nem fordulnak elő. És, hála Istennek, a jövőben sem fognak előfordulni, mert – egy ide illő „népies” mondást idézve – „szarból nem lehet várat építeni”. Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, Szigetvári Viktor, Szanyi Tibor, vagy éppen Falus Ferenc csetlése-botlása és idétlenkedése az idegen érdekek szolgálatában álló politikai „elit” soraiban évtizedek óta pusztító kontraszelekció szükségszerű következménye.
A Fidesz, valamint más, úgynevezett rendszerváltó pártok esetében egy rövid ideig úgy látszott, hogy megjelenhetnek a kommunizmus idején elnyomott, a rezsimmel szembeszálló, gerinces, bátor, nem az örökös megalkuvásokon szocializálódott személyiségek. 1990 körül fel is tűnt néhány, többé-kevésbé igazi egyéniség, akik közül mára egyedül Orbán maradt talpon – a többieket vagy kipenderítették a közéletből, vagy pedig az illetők megértették: hazánk ismét egy idegen hatalom szolgaságba süllyedt, ezért önálló gondolatoknak, eredetiségnek, kezdeményezőkészségnek és civil kurázsinak nincs helye.
A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad a Fideszben is elvégezte a maga pusztítását: a most az állami hivatalokat megszálló új fideszes generáció már egy olyan világban nevelkedett, ahol a mameluk-engedelmesség és a kiterjedt (haveri, rokoni) kapcsolatrendszer az előrejutás kizárólagosa feltétele. Egyelőre azonban a Fidesz élvezi egykori antikommunizmusából fakadó előnyét a „baloldal” pártjaival szemben: a kommunista rendszer elleni harc mitológiájából életre kelt(ett) Orbán egyelőre egyben tartja a csapatot. Ha azonban Orbán egyszer majd lelép a politika színpadáról, vagy bármilyen oknál fogva megbukik (ami persze jelenleg nem tűnik valószínűnek), az ostoba fideszes csinovnyikok és gátlástalan törtetők közül senki sem lesz képes a helyére lépni. Ez lesz az a pillanat, amikor a Fidesz szétesik, és az úgynevezett mérsékelt jobboldal is mély válságba kerül.
Az okos, széles körű műveltséggel, alapos történelmi ismeretekkel rendelkező, valódi egyéniségek hiányának egyik következménye természetesen az is, hogy a pártok – jelenleg elsősorban a „baloldal” pártjai – képtelenek valamiféle értelmes ideológiával, és az abból következő jövőképpel, illetve programmal előállni. Van azonban egy másik gond is, amely különösen a magukat baloldalinak maszkírozó szervezetek baja: „szocialistaként”, de részben még „szociálliberálisként”, sőt „zöldként” is éppen azok ellen kellene harcot hirdetni (a cionista pénzoligarchia ellen), akiktől politikai létük kizárólagosan függ. A „baloldalon” a sok évtizedes kontraszelekció és a felülről (és kívülről) érkező elvárásokhoz történő feltétlen igazodás következtében oly mértékben hiányzik az ész, az ötlet és a kezdeményezőkészség, hogy hosszú ideje nem akad senki, aki bírálni merészelné a bankokat, a „pénzügyi befektetőket”, vagy akár a „NATO imperializmusát”, egyszóval azokat a köröket, amelyek a baloldalinak nevezett gittegyleteket is pénzelik és uralják. Pedig a fideszes „mérsékelt jobboldal” példája jól mutatja, hogy némi nemzeti és keresztény retorika egyáltalán nem ijeszti el a szentséges „befektetőket”. Sőt, még a „szabadságharcos” szövegektől sem rettennek meg az istenített „piacok”. Lám, lám, a „baloldal” még arra sem képes, hogy némi leleményességet tanuljon a Fidesztől.
Az elmondottakból pedig az alábbi következtetés adódik: a legtöbb eredeti gondolat, civil kurázsi és önálló, sőt karizmatikus személyiség abban a pártban (szervezetben, intézményben) fog megjelenni, amelyik az egész liberális-cionista gyarmati rendszer ellensége és ebből fakadóan az idegen hódítókkal is szemben áll. Ezért is mondhatjuk, hogy a Jobbik esélyei kiválóak.
Zábori László
alfahir.hu