Nekiestek a baloldalról Molnár Zsoltnak
Folyamatos magyarázkodásra kényszerül Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke. Kép és videó igazolja, hogy ott volt 1992-ben Göncz Árpád egykori köztársasági elnök elhíresült Kossuth téri kifütyülésén. Sőt, nem csak ott volt „kíváncsiskodni”, hanem a tömeggel együtt skandálta: "hazudtatok eleget", illetve, hogy "szabad magyar tévét". Molnár Zsolt korábban elismerte, hogy jelen volt 1992-ben a Kossuth téren, a HírTv Magyarország élőben című műsorának szerda esti adásában pedig már azzal védekezett: csak „hömpölygött” a tömeggel, „hőzöngött”, de 18 évesen még nem volt kiforrott identitása.
Az mno.hu kedden délelőtt írta azt, hogy Molnár Zsolt - aki 2006 óta a szocialista párt országgyűlési frakciójának tagja - egykor tüntetett szkinhedekkel. A portál egy, a 168 Óra fotósa által készített, és a hetilapban is megjelent fotót is közölt, amelyen a lap szerint Molnár Zsolt látható "a bőrfejűekre jellemzően fejére húzott kapucniban szkinhedekkel". Molnár tagadja, hogy bármi közel lett volna szkinhedekhez, nem volt kopasz, kapucnit pedig csak az eső miatt húzott. Igaz, a HírTV-nek azt bevallotta, hogy egy „konszolidált, polgári, konzervatív értékrendű” családból származik és csak 2004-ben kötelezte el végleg magát a jelenlegi politikai identitása mellett.
Molnár itt még nem emlékezett minden részletre. Azóta már kicsit "színesedett" a magyarázata.
Csurkával szimpatizált?
A baloldali hvg.hu megkérdezte Molnár egykori gimnáziumi osztálytársait, akik szintén azt erősítették meg, hogy a szocialista politikus fiatalként jobboldali beállítottságú volt és aktívan politizált. Egyik osztálytársa úgy emlékszik, hogy Csurka Istvánnal szimpatizált.
„Az 1990-es évek elején Csurka Istvánnal értett egyet, de lehetett vele vitatkozni” – mondta Molnárról az egyik osztálytárs a hvg.hu-nak. Mások elmondása szerint inkább MDF-es volt. Csurka egyébként 1993-as kizárásáig az MDF radikális jobboldali szárnyához tartozott. Szintén egy a hvg.hu-nak nyilatkozó másik osztálytárs szerint, Molnár nem volt szkinhed, de az biztos, hogy jobboldali volt. „A 20 éves érettségi találkozón szóba is került, hogy átkeveredett a baloldalra. Az látszott, hogy érzelmileg nagyon erősen kötődik az MSZP-hez, büszkeséggel beszél arról, hogy milyen az, amikor együtt leutaznak párttársaival vidékre, ahol az emberek örömmel fogadják őket” - mondta a baloldali hírportálnak. Hozzátette: Molnár Zsoltnak fontos lehetett, hogy „talált egy közösséget, ahol befogadták, elismerték és karriert futhatott be”. Egy visszaemlékezés szerint, „ő volt az osztályban az a fiú, aki a Csurka-röpiratot behozta az iskolába, és annak kibeszélését kezdeményezte.”
A HírTV azzal is szembesítette Molnár Zsoltot – aki vehemensen tagadott – hogy az Antibolsevista Szövetség tagjai emlékeznek még rá. Állítólag Molnár a 90-es évek elején együtt takarította velük a Rákoskeresztúri Köztemetőben a 298-as parcellát.
A DK és az Együtt-PM is Molnár ellen hangol
Molnár Zsolt vergődése és magyarázkodása az egyre jobban „színesedő” ifjúkori múltja miatt már a baloldalon is egyre inkább hiteltelenül cseng. Szerdán a szélsőséges gyurcsányista Demokratikus Koalíció szóvivője, Gréczy Zsolt a kapucnis Molnár-üggyel kapcsolatban azt mondta: ahhoz, hogy a baloldal erős alternatívájává váljon a Fidesznek, elvi kérdésekben következetesnek kell lenni, ami időnként nehéz döntéseket követel. Kijelentette: „ezért a Demokratikus Koalíció azt mondja, hogy Molnár Zsolt ne legyen az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke.”
Közben hvg.hu-n megjelent Gulyás József - egykori SZDSZ-es – jelenleg Együtt-PM-es politikus írása, amelynek már a címe is beszédes: Molnár Zsoltnak nincs helye. Gulyás szerint Molnár Zsolt magyarázkodása sántít, és amennyiben nem áll elő meggyőző cáfolattal, úgy „nincs helye sem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága élén, sem a baloldal újrahitelesítésén, megújításán fáradozók közösségében”.
Gulyás, aki egyébként még SZDSZ-es politikusként a nemzetbiztonsági bizottságnak is tagja volt, a Népszabadságnak szintén elmondta: Molnár állításaival ellentétben nem ünneplő fiatalként volt ott a Kossuth téren és a tévészékház előtt. Gulyás szerint az is nehezen magyarázható amit a HírTv-ben mondott Molnár, vagyis, hogy büszke volt arra, amikor az arcképe akkor megjelent a 168 Órában, mivel a hetilap fasiszta csőcselékként ábrázolta a tüntetőket. Ezzel a most Együtt-PM-es politikus szerint nincs ok büszkélkedni.
Visszanyalt a fagyi
Az MSZP természetesen zokon vette a Molnár elleni támadásokat és Szanyi Tibor arra szólította fel az érintett politikai erőket, hogy haladéktalanul fejezzék be az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsági elnökének támadását. Szanyi szerint a "koholt vádaskodás súlyosan veszélyezteti" az ország nemzetbiztonsági érdekeit. Ezt arra alapozza, hogy szerinte a „Fidesz és csatlósa vádaskodással” akarják „eltussolni” a jobbikos Sneider Tamás alelnökké választását az Országgyűlésben.
A Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám még kedden a Molnár-ügyre reagálva azt mondta: az MSZP-nél törvényszerű, hogy "visszanyal a fagyi", mert amikor korrupciót kiáltanak, akkor náluk robban egy nagy korrupciós botrány, amikor "eszement hisztériát keltettek és elkezdték démonizálni" Sneider Tamást, akkor hirtelen a saját csapdájukba esnek. Mirkóczki kedden azt is közölte: a Jobbik az MSZP-től és az Alkotmányvédelmi Hivataltól is választ vár arra, hogyan vezethette a szocialista Molnár Zsolt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát. Szerdán előremenekülve, már Molnár is azt kérte magával szemben, hogy soron kívül a legszigorúbb, C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen essen át.
alfahir.hu