Nem lehet visszafizetni az államadósságot - Parlament percről percre
Újra hétfő, újra Parlament, tartsanak velünk!
16:09 Nincs pénz az óvónőknek
Ertsey Katalin arra kíváncsi, mikor emelik a hat éve változatlan minimálbér körüli fizetését a bölcsődei dolgozóknak, ami kb. 75-80 ezer forint. Korábban azt ígérték, "majd ha az ország jobban teljesít". Mivel a kormány azt terjeszti, hogy "Magyarország jobban teljesít", nyilvánvalóan elérkezett az idő, de a jövő évi költségvetésben még sincs erre utaló jel.
Simicskó István államtitkárnak nincs könnyű helyzete, nem mondhatja azt, hogy az LMP-s képviselőnek nincs igaza, viszont pénzt sem ígérhet. Inkább megkerüli a témát és a pedagógusok helyzetének javításáról beszél. "Nincsenek elfelejtve a bölcsődében dolgozó emberek, szeretnénk az ő bérüket is növelni, és el is fogunk ehhez jutni" - ígéri Simicskó.
15:55 Segíteni kéne a többgyermekes családokat
Dúró Dóra jobbikos képviselő szerint azt kell látnunk, hogy a kétgyermekes idilli családmodellt felváltotta az egygyermekes modell. A politikus felmérésekre hivatkozva elmondta: a szülők anyagi okok miatt nem vállalnak több utódot.
Simicskó István közölte: a kormány érdeke, hogy minél több gyermek szülessen, céljuk, hogy a családok 3 gyereket vállaljanak. Az államtitkár felsorolta milyen intézkedéseket hoztak a gyermekvállalási kedv javítása érdekében.
Dúró Dóra szerint a második gyerekre és a negyedik gyermekre is komoly hangsúlyt kellene helyezni. A politikus szerint bérlakásprogramot kellene indítani a fiatalok számára és a nők foglalkoztatását is segíteni kellene.
Simicskó István úgy látja a kormány minden támogatást megad a második és a negyedik gyermek megszületéséért.
15:56 Mi újság a minisztériumban, minisztériumokban?
Gőgös Zoltán a következő felszólaló, aki úgy beszél három percig, hogy nincs egy olyan tagmondat, ahol az alanyból és az állítmányból kiderülne, miről beszél a szocialista képviselő. Valamilyen földről van szó, amibe begyűrűzik az Alkotmányvédelmi Hivatal is. Valószínűleg a minisztériumon belül nemrég lelepleződött korrupt vezetőkről van szó. A vizuális élményt sajnos nehéz írásban visszaadni, de valami hasonlónak lehettünk szem-, illetve fültanúi:
Budai Gyula válaszol, ennek már több értelme van, az a lényeg, hogy még folyik a nyomozás, és nem fognak mindent az ellenzéki képviselő orrára kötni.
15:40 Szavakban már az autonómia mellett a kormány
Hidvéghi Balázs emlékezetett: vasárnap rendezték meg a Székelyek Nagy Menetelését. A politikus hangsúlyozta: Erdély mindig is önálló területi egység volt. Fontosnak nevezte, hogy a románság megértse a székely autonómia az ő érdekük is.
A rengeteg résztvevő világossá tette, hogy Székelyföld létezik – közölte Németh Zsolt államtitkár, aki szerint a politikai ellenfelek megkérdőjelezték Székelyföld létezését. A meneten több célt is megfogalmaztak, például azt, hogy Székelyföld legyen uniós fejlesztési régió. A kormány támogatja a székelyek törekvéseit - szögezte le Németh Zsolt.
15:40 Nem lesz kishantosi tönkölybúza
Ismét Kishantos a téma a magyar Országgyűlésben újfent az LMP jóvoltából. Szél Bernadett a kishantosi ökológiai mintagazdaság és biogazdálkodás tönkretételét kéri számon a kormányon. Nem ér minket meglepetés, a válaszadó ezúttal is Bitay Márton, aki szerint hatalmas lózung, hogy Kishantoson átlátható, példaértékű bio gazdálkodás folyt.
15:24 Készpénzfelvétel, bankok
Z.Kárpát Dániel emlékezetett: a kormány legújabb intézkedése a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel. A politikus hangsúlyozta: pártja támogatja a kezdeményezést, azonban nem szabad megfeledkezni a bankok arcátlanságáról, arról, hogyan terhelik költségeiket az emberekre.
Cséfalvay Zoltán megismételte: havi kétszeri készpénzfelvétel ingyenes lesz jövő évtől. Majd hangsúlyozta: a bankok már nem módosíthatnak egyoldalúan szerződéseket.
Z.Kárpát Dániel azt kérdezi, hogy lehet, hogy ha megszűnt az egyoldalú szerződésmódosítás, a banki szolgáltatások azonban egyre drágábbak lesznek? Érdemi válasz persze nem érkezik.
15:08 Megint jó hír
Michl József, kereszténydemokrata politikus úgy látja, a kormány számára nagyon fontos a családok támogatása. Miután a kormányt éltette a témával kapcsolatban, rákérdezett a nevelőszülői családok a támogatására.
A szaktárca kiemelten kezeli a nevelőszülői rendszer megbecsülését - közölte erre Halász János államtitkár, aki szerint a nevelőszülők minden eddiginél jobb helyzetbe kerülnek, díjazásuk jelentősen emelkedik.A kormány céljai között szerepel a gyermekotthonban nevelkedők helyzetének javítása.
15:07 Közgépes mellénybe bújt Orbán
Orbán Közgép feliratú láthatósági mellényben pózolt egy Veszprém megyei út átadásán, a közbeszerzést persze a Simicska Lajos érdekeltségébe tatozó cég nyerte. Kepli Lajost ez a Forma 1-es pilóták öltözetére emlékezteti, ami a szponzorok nevét viseli. A jobbikos politikus azt szeretné, hogy a miniszterelnök kijelentse, a választásokra semmilyen formában nem fogadnak el támogatást az építőipari cégtől.
Rétvári Bence szerint Orbán Viktor azért vette fel a mellényt, mert az a munkavédelmi előírás. Természetesen szó sincs korrupcióról, sőt, a Fidesz kifehérítette az állami támogatások felhasználását.
Kepli Lajost nem győzte meg az államtitkári válasz, mint rámutatott, a Közgép a kormányváltás óta 6-8 milliárdos bevételt produkál, ezzel párhuzamosan magyar cégek nem jutnak megrendeléshez. Szerinte a legközelebbi sajtótájékoztatón egy "Fidesz-Közgép mutyikormány" feliratú mellényben kéne bújnia a kormánynak, szemléltetésképp be is mutatja a ruhaneműt.
14:50 Simon Gábor ócsárol
Simon Gábor, szocialista képviselő szerint a kormány nemhogy nem talált megoldást a devizahitelesek problémájára, de az ócsai lakópark is kudarcot vallott. A politikus kiemelte: a kivitelezés költségei sem stimmelnek, a pályázati előírásoknak pedig nagyon kevesen feletek meg. Simon Gábor szerint a kivitelezés összegéből több ezer embert juttathatott volna bérlakáshoz.
Fónagy János felsorolta, hogy milyen intézkedéseket hozott a kormány a devizahitelesekért. Ócsáról elmondja: a közművesítéssel nőtt a terület értéke, tehát nem elherdálás, hanem értéknövekedés történt. Az ócsai lakópark több ezer ember életének újrakezdését teremti meg.
14:48 A megunhatatlan bajai videó
Hova vezetnek a bajai videó szálai? - ezt kérdezi a kormánytól Gulyás Gergely fideszes képviselő. Hogy ezt miért nem egy frakcióülés után vagy a parlamenti büfében tudakolja párttársaitól, ne tőlünk kérdezzék! Talán azért, hogy 1572-edjére is el lehessen mondani, hogy az MSZP "a rendszerváltás óta eddig példátlan módon politikai haszonszerzés céljából félrevezette a hatóságokat és a közvéleményt".
Az eljárás jelenleg is folyik, jelenleg sok újdonságot nem mondhatnak anélkül, hogy a nyomozást ne veszélyeztetnék - erősíti meg gyanúnkat Kontrát Károly. A belügyi államtitkár annyit azért elárul, hogy a videót egy DK-tag vette fel és Harangozó Tamás szocialista képviselő is látta.
14:31 Hallgat a kormány az atomról
A kormány, ha atomról van szó, akkor képtelen őszintén beszélni – hangsúlyozta Szél Bernadett, a legújabb LMP frakcióvezető-helyettes. A politikus szerint atomerőműveket akar építeni a kormány, azonban erre nincs pénze az államnak. Majd a 2003-as paksi baleset felelőseit kérte számon.
Fónagy János elmondta: az atomügyekkel kapcsolatos cégről titoktartás kötelezi a kormányt, ezt csak a bíróság oldhatja fel, de megnyugtatta Szél Bernadettet, hogy a 2003-as paksi baleset helyreállítása nem terhelte a magyar embereket.
14:32 Soha nem volt még ilyen hosszú várólista
Az egészséghez való jog kikerült az alaptörvényből? - erre kíváncsi Sneider Tamás. A jobbikos képviselő az OEP legfrissebb adataiból idéz, eszerint százezren várnak műtétre Magyarországon, még soha nem volt ilyen hosszú a várólista. Van olyan beteg, aki 2020-ra kapott időpontot szürkehályog műtétre, de nem jobb a helyzet térdprotézis terén sem. Egy uniós jogszabály szerint aki fél évig nem jut egészségügyi szolgáltatáshoz, más tagállamban is megműtteti magát, de ezt csak részben fizeti az állam, így a törvény a gazdagoknak kedvez. A jobbikos képviselő nem érti, miért kell a betegeknek évekig fájdalomcsillapítókra költeniük, és miért nem tesz valamit a kormány.
Halász János államtitkár szerint nem jó a helyzet, de nem kell az ördögöt a falra festeni. Halász korrigálja Sneider adatait, majd elmondja, hogy a 2012. júliusban bevezetett Országos Intézményi Várólista Nyilvántartás óta pontos adataik vannak a műtéti beavatkozásra várókról, és az online rendszerbe mindenki egyenlő eséllyel jelentkezhet (és várhat).
14:14 Mindenből a rezsicsökkentés következik
Harangozó Gábor szocialista képviselő emlékeztetett: pártja volt, az amelyik a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos lakástámogatásokat kezdeményezte. A jelenlegi kormány hibája miatt elbukott ez a program, amely csökkentette volna a lakosság terheit és új munkahelyeket teremtett volna.
Semjén Zsolt felhívta a figyelmet: a szocialistáknak is volt jó néhány éve arra, hogy a problémán gondolkodjon és megoldja. Az MSZP alakította úgy, hogy a beruházás forrása a kohéziós alap legyen, azonban a kohéziós alapból nem lehet lakásfelújítást támogatni. És persze az elmaradhatatlan rész: Semjén szerint a rezsicsökkentésnek köszönhetően milliárdok maradhatnak az emberek zsebében.
13:49 Megveregette saját vállát a Fidesz
2013. november 1-én csökken a rezsi ára, idén már másodszor – kezdi kicsit sem meglepő témájú felszólalását Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus szerint a forinthitelesek már érzik a kedvező pénzügyi helyzetet. A képviselő emlékeztett: Magyarországon soha nem volt ingyenes a készpénzfelvétel, a Fidesz azonban ezt is elintézi, 2014. február 1-től ingyenessé válik havonta az első kettő készpénzfelvétel 150 ezer forint erejéig.
Cséfalvay Zoltán közli: az ingyenes készpénzfelvétel behatárolja azt a kört, amelyen a kormány segíteni szeretne.
13:49 Nem lehet visszafizetni az államadósságot
Balczó Zoltán szerint a kormány hamisan terjeszti, hogy visszafizettük az IMF-hitelt és magunk finanszírozzuk az adósságunkat. Az IMF-hitel visszafizetéséhez ugyanis dollár alapú államkötvényeket bocsátottak ki. A Jobbik alelnöke emlékeztet, hogy Magyarország évente 1200 milliárd forintot fizet kamattörlesztésre, az államadósság pedig a legfrissebb adatok szerint 81,1 százalékon áll. Balczó felhívja a figyelmet, hogy ezt az adósságot gazdaságilag a szakértők szerint sem lehet kinőni, ezért újra kell tárgyalni a törlesztés részleteit.
Cséfalvay Zoltán hallani sem akar újratárgyalásról, erről szerinte még beszélni is veszélyes. A piaci alapú hitelfelvétel a "normál út", amikor egy ország nem képes finanszírozni magát a piacról, akkor fordul különböző segélyszervezetekhez, mint az EU és az IMF - jelenti ki.
13:28 Vita :(
A kormány benyújtotta az elszegényedés és a leszakadás költségvetését – közölte Józsa István, szocialista politikus, aki szerint a kormány nem teljesítette az adócsökkentésre irányuló ígéreteit. A képviselő úgy gondolja, a költségvetés nyertesei között van Kövér László házelnök, a stadionépítők, a nemzeti trafikosok, a szilvásváradi lovasközpont, a Kossuth téri mélygarázs építői, a kormány kommunikációs és protokoll tanácsadó. A Fidesz látványosan az út szélén hagyja a rászorulókat – hangsúlyozta Józsa. A kormány figyelmébe ajánlotta az MSZP „öt pillér” programját.
Cséfalvay Zoltánnak szerint a költségvetés nyertesei a családosok, akiknek rezsijük van és a foglalkoztatottak. A politikus Mesterházy szavait idézte, aki viszont kivetné a szolidaritási adót.
13:30 Semjén Zsolt bekeményít
A Székelyek Nagy Meneteléséről beszél napirend előtt a KDNP-s Kalmár Ferenc. A külhoni magyarok nem kérnek mást, csak ami más európai uniós polgároknak is jár. Amit elértek a dél-tiroli németek vagy a moldáviai gagauzok, miért ne lehetne elérni a székelyeknek? - teszi fel a jogos kérdést. Szerinte nem igaz, hogy az etnikai autonómia veszélyeztetné az országok területi integritását, és nem irányul egy népcsoport ellen sem.
Az ügy melletti szolidaritását fejezi ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, aki felhívja a figyelmet, Románia nem tartotta 1918-ban autonómiára tett saját ígéreteit. Nincs hova hátrálnunk, ha meg akarunk maradni, az autonómia nem kegy, amit a románság adományoz, hanem jog - szögezi le hozzá képest szokatlanul veretes beszédében Semjén.
13:08 Szél Bernadett (LMP) kiosztja az Országgyűlés résztvevőit
az október 23-i viselkedés miatt, szerinte a rendezvényeken nem volt más csak politikai haszonszerzés és viszály, miközben a társadalmat nem érdekelte a politika, hiszen az emberek inkább kirándulni mentek a megemlékezések helyett. A képviselő hangsúlyozta: ide nem agresszió és acsarkodás kell, hanem a valós problémákkal kell foglalkozni.
Rétvári Bence úgy gondolja, hogy az 56-os hősökről a Hősök terén emlékeztek meg, míg a Műegyetem előtt ment az acsarkodás és arra jó volt a rendezvény, hogy megmutassa: még mindig kísért „Őszöd szelleme”. Az államtitkár felhívta a figyelmet: az LMP megemlékezésén alig voltak.
13:05 Megemlékeztek Für Lajosról
Az egykori MDF-es képviselőre és honvédelmi miniszterre emlékezett az Országgyűlés.
13:00 Az MTI előzetese
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2014-es büdzséjéről, valamint módosíthatja az államfő által visszaküldött hegyközségi törvényt.
A Ház ülése 13 órakor kezdődik a múlt hét elején elhunyt Für Lajos volt MDF-es országgyűlési képviselőre és honvédelmi miniszterre történő emlékezéssel. A napirend előtti felszólalásokat ezúttal is interpellációk, azonnali kérdések és kérdések követik.
A napirendjavaslat alapján a határozathozatali időszakban elfogadhatják az NMHH jövő évi költségvetését. A hatóság 2014-ben 32,4 milliárd forintból gazdálkodhat, Médiatanácsa pedig mintegy 174 millió forintos állami, és 1,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli keretből.
Döntés születhet a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött hegyközségi törvénymódosításról is. Áder János azért nem írta alá az eredetileg elfogadott változtatásokat, mert az október 7-én megszavazott jogszabály szerinte nem tartalmazza teljes körűen az információszabadságról szóló törvényben megállapított garanciális feltételeket. A bírálatra reagálva a fideszes Font Sándor nyújtott be módosító javaslatot arról, hogy a hegyközségek tagjaik mely adatait kezelhetik.
A képviselők a fentieken túl szavazhatnak az új Ptk.-val összefüggő jogszabály-változtatásokról is.
alfahir.hu