Nesze neked Multi-kulti!EURÓPA HÁBORÚS ÖVEZETTÉ VÁLIK?
Az elkövetők továbbra is szökésben vannak, ugyanakkor már a híres-hírhedt angol MI5 is figyelmeztet.
A szíriai és iraki szélsőséges iszlamista milíciákban harcoló több száz brit fegyveres közül többen már megpróbáltak terrortámadásokat végrehajtani Nagy-Britanniában, és bár ezeket eddig sikerült meghiúsítani, a brit biztonsági szolgálatok nem tudnak minden támadási kísérletet megakadályozni - mondta csütörtök este a brit elhárítás (MI5) vezérigazgatója.
"Nem tudunk minden terrortámadási kísérletet megakadályozni"
Elszabaduló indulatok Franciaországban
Egy szemtanú beszámolója szerint az elkövető, aki sötét ruhát viselt, de nem fedte el arcát, futva menekült el a helyszínről.Az ügyben két embert állítottak elő Hauts-de-Seine megyében, egyikük egy 52 éves férfi - közölte egy nevének elhallgatását kérő rendőrségi vezető. Egy másik rendőrségi forrás szerint nem az 52 éves férfi az elkövető. "Ügyfelem rossz időben volt rossz helyen" - mondta a férfi ügyvédje, Laurence Roche, hozzátéve, hogy a férfinak semmi köze az ügyhöz.
Az esti órákban Villejuifben robban fel egy autó, a Le Monde szerint a hatóságok vizsgálják a robbanás körülményeit, és hogy van-e bármilyen kapcsolat az eset és a Charlie Hebdo-támadás között.
Szerdán a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségét terrortámadás érte, tizenketten meghaltak. A francia rendőrség a két elkövető ellen hajtóvadászatot folytat, ezt csütörtök délre Franciaország északi részére szűkítették, miután egy benzinkutas ott felismerte a két terroristát. A környék háborús övezertre hasonlít, állig felfegyverzett kommndósok járnak faluról falura. Beszámolók szerint az emberek félnek, hiszen nem tzdhatják hol és mikor bukkan fel a két mindenre elszánt gyilkos.