Orvosi kísérletek Amerikában – szörnyű titkokra derült fény
Új könyv borzolja a kedélyeket az Egyesült Államokban. A június 25-én Akaratuk ellenérecímmel megjelent 288 oldalas mű a hidegháborús évek brutális orvosi kísérleteiről számol be, melyeknek mentálisan sérült gyermekek ezrei voltak az áldozatai.
„Az otthon leélt pokoli évek után nekem az a környezet csodálatos élmény volt. Úgy éreztem ott magam, mintha mindig karácsony lenne. A Red Sox meccseire jártunk, játszottunk, szórakoztunk, ajándékokat kaptunk. Ma is megvan a Miki egeres órám, amit ott kaptam” – elevenítette fel emlékeit a 72 éves massachusettsi Charlie Dyer, a Fernald Állami Iskola egykori tanulója.
A ma nyugdíjas férfi 1954-ben tizennégy évesen került be egy „sajátos nevelési módszereket” hirdető állami intézménybe. (Charlie-t és hét testvérét részeg anyjuk „nevelte”, a fiú akkoriban az iskola legrosszabb tanulójának számított.) Csak negyven évvel később derült ki, hogy a szellemi leépülést megúszó férfi szerencsés kivéltelnek számított, szegény sorsú diáktársai kísérleti egérként válogatott kínzások részesei voltak.
Az Akaratuk ellenére (Against Their Will) című könyvben a szerzők (Allen Hornblum, Judith L. Newman, Gregory Dober) öt év kutatási eredményeit foglalták össze, felhasználva orvosi és egyetemi levéltári anyagokat, valamint az azóta bezárt állami kórházak és árvaházak orvosi feljegyzéseit.
Radioaktív tejet itattak, agyat roncsoltak
A walthami állami iskola a hidegháborús években egy titkos emberi laboratórium volt, melynek mentálisan elmaradt kis lakóira szörnyű élet várt. Sokakkal radioaktív tejet itattak és zabkását etettek. Többüknek naponta megcsapolták a gerincét, másokat kasztráltak, elektromosan sokkoltak, LSD-vel tömtek, a hatéveseket pedig szifilisszel fertőzték meg, hogy a különböző gyógyszerek hatását felmérjék a betegség gyógyíthatatlannak tartott típusain.
A legkegyetlenebb sors az agresszív természetű gyerekekre várt. Nekik a rettenetes fájdalommal járó lobotómiát kellett elszenvedniük. Ennek a beavatkozásnak a lényege, hogy az agy homloklebenyét szétroncsolják, ami teljes szellemi leépüléssel jár, de a beteg megnyugszik utána. Az embertelen műtét hatásait még a harmincas években csimpánzokon fedezték fel, 1949-ben a feltaláló, Egas Moniz portugáliai idegsebész orvosi Nobel-díjat is kapott érte.
Szörnyű körülmények között éltek a New York-i Staten Islanden található Willowbrook állami iskola diákjai is, akiket az 50-es évektől egészen a 70-es évekig hepatitis vírussal fertőztek meg, az ehhez szükséges anyagot pedig más fertőzött betegek ürülékéből vonták ki.
Eldobható termékek
A kutatásokból kiderült: nem a massachusettsi iskola volt az egyetlen, ahol Mengelének tuljadonított módszerekkel kísérleteztek kiszolgáltatott gyerekeken. A New York-i és New Jersey-i szegényházak, valamint az iowai és ohiói katonaiskolák is „adatszolgáltatókká” váltak, ahonnan a mintákat a New York-i Bellevue Kórházba küldték további elemzésekre.
"Nem teljes jogú tagjai a társadalomnak"
„Az biztos, hogy a kísérleteket több ezer gyermeknek kellett elszenvednie, de azt senki sem tudhatja meg, hogy pontosan hányukat is kínozták éveken át, mert ilyen adatok egyszerűen nincsenek” – nyilatkozta a könyv egyik szerzője, Judith L. Newman. „A kis szerencsétleneket úgy kezelték, mint eldobható terméket, hiszen az állam szerint ők sérült, tehát nem kívánt embereknek számítottak” – mondta Allen Hornblum, a kötet másik szerzője.
Felkészülés a nukleáris háborúra
A kísérleteknek Hornblum szerint alapvetően két oka volt, mindkettő a hidegháborús korszak jellemzője: a Szovjetunió nukleáris és biológiai fegyverkezésétől való félelem, illetve a gyógyszeripar robbanászszerű fejlődése. A korszak sok kutatója ráadásul úgy gondolta, a társadalom nem teljes jogú tagjaival szemben (börtönlakók, árvák, feketék, elmebetegek) megengedhetőek ezek a módszerek, ha ezáltal halálos, fertőző betegségek ellenszerét fedezik fel.
Az amerikai kormány csak az 1970-es években korlátozta a gyermekek „használatát” az orvosi kutatásokban.
„Sejtettük, hogy valami nincs rendben”
Charlie Dyer egyébként gyerekként nem jött rá, mi folyik az intézményben. „Természetesen mi is sejtettük, hogy az iskolánkban valami nincs rendben, hisz a kísérletek megnyomorított áldozataival naponta találkoztunk, és láttuk, hogy sokuknak az állapota egyik hétről a másikra drasztikusan megromlott, de gyerekek voltunk. Nem tulajdonítottunk ennek nagyobb jelentőséget, azért sem, mert többségünk szörnyű nyomorból került oda be, s annak örült, hogy végre jobbra fordult a sorsa” – állította.
Charlie Dyer a walthami Fernald Állami iskola épülete előtt
A nyugdíjas kamionsofőr kb. harminc másik egykori társával 1998-ban pert nyert, és fejenként 30 ezer dolláros kártérítést kaptak. Ami a legjobban zavarja, hogy gyerkori „gyengeelméjűsége” a mai napig orcosi kartonja részét képezi. Charles Dyernek az intézmény falain kívül új életet kellett kezdenie, amelynek része volt az írni-olvasni tanulás is, mivel erre ott nem tanították meg.
theepochtimes.com, borsonline.hu nyomán: alfahir.hu