PORTIK-ROGÁN BOTRÁNY: AZ ÜGYÉSZSÉG LEHETŐSÉGET AD A BIZONYÍTÉKOK ELTÜNTETÉSÉRE
2016.06.21 08:13
A Jobbik nem vár tovább a pénteken kirobbant, Rogán Antalt és a magyar kormányt is érintő korrupciós üggyel kapcsolatban - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője.
Az esetet követően Rogán azt állította, hogy nem találkozott Portik Tamással, a Fidesz pedig sajtóközleményt adott ki, de érdemi reakció vagy cáfolat nem érkezett.
Szilágyi elmondta: a Jobbik úgy döntött, a tettek mezejére lép, ezért elküldte az összes parlamenti párt frakciójának a határozati javaslatát, mely kezdeményezi egy vizsgálóbizottság felállítását, mely kivizsgálná Rogán és a kormány kapcsolatát az alvilági körökkel.
A Jobbik úgy gondolja, Orbánnak miniszterelnökként meg kéne szólalnia az ügyben és vizsgálatot kezdeményezni, de ez elmaradt, csakúgy, mint az ügyészség fellépése, akinek hivatalból el kellett volna indítania a nyomozást.
Szilágyi emlékeztetett: Hagyó Miklós esetében egy újságban tett nyilatkozat nyomán indult nyomozás, jelen esetben a bíróságon tett tanúvallomás ennél sokkal súlyosabb indok. A politikus figyelmeztetett:
az ügyészség késlekedése lehetőséget ad az esetleges bizonyítékok eltüntetésére vagy tanúk befolyásolására is.
A kormánypárti politikusok nem tettek eleget a Jobbik azon felszólításának sem, hogy jöjjenek haza az Európa-bajnokságról és egy rendkívüli ülésen mondják el álláspontjukat az üggyel kapcsolatban.
A Jobbik várja a képviselők támogató aláírását, hogy felállhasson a vizsgálóbizottság. Emellett kérik a lakosság segítségét, hogy amennyiben bárki bizonyítékokkal rendelkezik Portik Tamás és Rogán Antal, Habony Árpád vagy akár Andy Vajna kapcsolatáról, küldjék el azt az ellenzéki párt részére - mondta el Szilágyi György.