Szabadlábon a Jobbik-iroda felgyújtója, a párt tüntetéssel tiltakozik, egy csoport hatóvadászatot indít
2013.02.14 14:45
A bíróság két nappal a dunaújvárosi Jobbik-iroda felgyújtása után már szabadlábra is helyezte a tettét beismerő elkövetőt.
A Székesfehérvári Járásbíróság február 13-án, gyorsított eljárás keretében hallgatta meg a helyi Jobbik-iroda felgyújtásával vádolt férfit. Az elkövető - többszöri változtatással - beismerő vallomást tett, sőt két másik társára is vallott, akiket a rendőrség azóta sem talál. A bíróság döntését azzal indokolta, hogy az elkövető esetében szökés, elrejtőzés veszélye nem áll fenn. Ez az indok eléggé érdekesen hangzik annak tudatában, hogy a magát hajléktalannak valló férfit gyakorlatilag senki sem ismeri a városban. Maga az elkövetés módja és az időközben kiderült újabb részletek is számos kérdést hagynak nyitva. Ha szimpla betörés volt a cél, honnan volt a férfinek égésgyorsítója, miért csak az irodai számítógép merevlemezét vette magához, miért pont a kevés anyagi (ám felbecsülhetetlen eszmei) értékkel bíró irodát szemelte ki, és mit keresett nála egy mobilinternetes készülék? - teszi fel a kérdést a Jobbik dunaújvárosi vezetősége,
Az elkövető szabadlábra helyezése több szempontból is elfogadhatatlan, és felveti a bíróság pártatlanságának kérdését is. A mostani ügy ordító ellentmondásain túl, míg korábban dunaújvárosi szocialista politikusok bejárati ajtajának szimpla összekormolásáért terrorizmust kiáltottak vagy Budapesten nemzeti gondolkodású fiatalokat hosszú hetekre előzetesbe tettek falfirka vádjával, addig a nemzeti oldal ellen intézett nyilvánvaló politikai támadást a bíróság jóval nagyvonalúbban méri. Jó lenne tudni, hogy a helyi bíróság felsőbb utasítást vagy “útmutatást” kapott-e az ügy kezelését illetően, vagy csak a kettős mérce egy újabb, lassan már napi szintű megnyilvánulásáról van-e szó - írják közleményükben a jobbikosok.
Mivel érdemi válasz gyaníthatóan nem fog érkezni e lényeges kérdésekre, a szervezet 2 felhívást tesz közzé:
1. Aki bármilyen információval rendelkezik a támadásról vagy az elkövetőről ami hasznos segítség lehet az ügy sikeres felderítéséhez, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a dunaújvárosi Jobbikkal a dunaujvaros@jobbik.hu e-mail címen!
2. A Jobbik az elkövető szabadlábra helyezése és a napi szintű kettős mérce elleni tiltakozásul tüntetést szervez 2013. február 14-én 16:30 órakor a városháza előtti téren, ahová minden jó érzésű magyar embert várnak.
Korábban írtuk: Porig égették a dunaújvárosi Jobbik-irodát
Frissítés: A Dunaújvárosi Nemzeti Ellenállás a következő felhívást teszi közzé:
A balliberális Székesfehérvári Bíróság ismét bizonyította cionista urai iránti lojalitását, és botrányos döntésével szabadon engedte a dunaújvárosi Jobbik-irodának az egyik felgyújtóját.
A Dunaújvárosi Nemzeti Ellenállás hatóvadászatot indít a képen látható gyújtogató, a másik két cigány elkövető és az ezeket a tetveket felbérelő ellen!
Bárki, akinek információja van az elkövetők hollétéről, azonnal jelentkezzen a nemzeti.ellenallas.dujv@gmail.com címen!
Elég volt a kettős mércéből!
További részletek: https://kuruc.info/r/2/108009/#ixzz2KsgHDisL