SZERDÁTÓL LOVAS ÍJÁSZ EB VERŐCÉN!

2012.08.30 22:13

 

Verőcén kerül sor szerdától vasárnapig az 5. nyílt lovas íjász Európa-bajnokságot, amelyre 20 ország 60 versenyzőjét várják.
 

 

A szervezők közleménye szerint többek között a Koreai Köztársaságból, Németországból, Spanyolországból, Iránból, Svédországból, Romániából és Törökországból érkeznek sportolók az eseményre, amelyet a Lózsi-völgyben bonyolítanak le.

A kontinensviadalon részt vesz Kassai Lajos (a képen), a modern kori lovas íjászat megteremtője és a sportág eddig veretlen világbajnoka, akinek nevéhez öt Guinness-rekord fűződik.
A résztvevők négy számban versenyeznek az Eb-n, amelyet kulturális programok is színesítenek.

(Forrás: mti)

https://www.mob.hu/szerdatol-lovas-ijasz-eb-verocen

 

Újdonságok

A JOBBIK SZERINT BÁRMIKOR ÚJRAÉLEDHET A KÖTVÉNYBIZNISZ - LÁZÁR EGYBŐL MEGERŐSÍTETTE, HOGY ÍGY IS VAN

2017.01.13 11:48
A Jobbik szerint a letelepedési kötvények értékesítését csak átmenetileg függesztették fel. Z. Kárpát Dániel vélekedését Lázár János a képviselő sajtótájékoztatójával szinte egy időben erősítette meg. A két, egymástól néhány száz méterre, szinte egyszerre nyilatkozó politikus között sajátos...

ŐK AZOK A ZSIDÓK, AKIK VONA ÜNNEPI ÜDVÖZLETÉT MEGKÖSZÖNTÉK VOLNA

2017.01.07 09:41
Kelemen Katalin, a Szim Salom Progresszív Zsidó közösség rabbija hibának tartja, hogy Köves Slomó, az EMIH elnöke határozottan elutasította Vona Gábor hanukai üdvözletét.   Kelemen saját bevallása szerint udvariasan megköszönte volna a Jobbik pártelnökének és egyházügyi kabinetjének közös...

"BÜDÖS PARASZTOK, PUSZTULJON KI A FAJTÁTOK"

2017.01.07 09:38
Lassan leülepszik a por a VIII. kerületi bontás körüli botrány kapcsán.   Szó szerint és átvitt értelemben is nagy port kavart a józsefvárosi Bókay utca 43. bontási munkálata. Mint ismert, a bontást végző cég, pontosabban szólva annak alvállalkozója finoman szólva is szakszerűtlen módon...

El kótyavetyélte a Fidesz a Magyarok aranytartalékát!? Az MNB eladta az aranytartalékunkat

2017.01.06 17:19
A november végi 110 millió euróról (34 milliárd forint) nullára esett december végére a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékain belül a monetáris aranytartalékok szintje. Ilyenre az 1998 óta elérhető idősor szerint nem volt még példa, azaz az összes aranytartalékát eladta az MNB....

A Fidesz tévedésből olyan dokumentumot hozott nyilvánosságra, amiből kiderül az igazság

2017.01.06 06:58
                Jöttek már ki a Fidesz sajtóközpontjából különös, furcsa, megmagyarázhatatlan nyilatkozatok, közlemények, azonban most egy teljesen érthetetlen dolog történt: a kormány mindenféle körítés, csavarás nélkül elismerte a szocialisták...

Gyorsan betolták Bakondi György fiát is egy 1,4 milliós állásba

2017.01.05 21:16
Bakondi György miniszterelnöki tanácsadó fiát elég fura körülmények között nyomták be egy nagyobb állami vízműcég élére. Az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. decemberi közgyűlésének jegyzőkönyve szerint az eddigi vezérigazgatót, Ritter Gézát indoklás nélkül, háromnapos...

Megskalpolták a fehér fiatalt a feketék

2017.01.05 20:51
Őrizetbe vette a rendőrség azt a négy fekete fiatalt, akik egy szellemi fogyatékos fehér fiatalembert kínoztak, akciójukat pedig élőben közvetítették a Facebookon. Áldozatuk gyötrése közben Donald Trumpot és a fehéreket gyalázták, de még nem biztos, hogy gyűlöletbűncselekményért kell...

Ez a görbelábú törpe tényleg királynak képzeli magát? Terrorveszély Felcsúton, a kiskapunál

2017.01.05 20:40
Terrorveszély Felcsúton, a kiskapunál   A bicskei kapitányság szerint a fenyegető veszélyt az adta, hogy – amint arról bejelentést kaptak – Hadházyék négyen Orbán Viktor házánál „a kiskapu kilincsét nyomkodták”, ráadásul erről kamerafelvételt is készítettek. Ez – érvelnek – bűncselekmény...

Karitatív ételosztás a Papinóth Pékségnél!

2017.01.05 20:38
Kedves bicskei lakosok!   A várható nagy hidegre való tekintettel 01.06.án (pénteken) és 01.08.án (vasárnap) 19:00-20:00ig  FORRÓ TEÁt és MELEG PÉKSÜTEMÉNYt osztunk az arra rászorulóknak, a Váci M. 15 szám alatti...

MAGYARORSZÁG ERŐSÖDIK! ENNYIBŐL BÚTOROZZÁK BE EURÓPA MEGMENTŐJÉNEK POMPÁS PALOTÁJÁT

2017.01.05 20:09
Örülhetünk, mert nem csak méltó környezetbe kerül végre Orbán Viktor munkahelye, de a belsőépítészek mintegy négymilliárd forintból megoldják a "puritán" hivatal berendezését is, hogy a miniszterelnöknek legyen honnan kilépnie az újonnan épülő erkélyére. A Fidesz első embere innen büszkén nézhet...
<< 14 | 15 | 16 | 17 | 18 >>