Több évet ült börtönben a Quaestor új vezére! Köszi Fidesz,hogy Hazánkban egy ilyen dolog megtehető!

2015.03.25 10:11
Tápióság – Ez aztán a karrier! Néhány éve még a tápiósági közmunkaprogramban segédmunkásként foglalkoztatták, ma pedig Quaestor cégcsoport vezérigazgatója Orgován Béla (38).

Az egész település döbbenten és némi aggodalommal értesült a hírről, miszerint március 16-án a 210 milliárdos csalás gyanújába keveredett cég közgyűlésén Tarsoly Csaba helyére Orgovánt választották a cég vezetőjévé.

Fotó: Isza Ferenc

A Blikk a kis településen megtalálta az új cégvezér házát, s nem lehetett nem észrevenni a különbséget a leváltott vezető Tarsoly Csaba budai otthona és e között. Tarsoly három szinten több száz négyzetméteren építkezett, ez a kétablakos tápiósági házikó pedig minden ízében a szegénységről árulkodott. Padlásfalát deszkákkal helyettesítették, az udvaron hét pincsi ugatása fogadta munkatársunkat. Csengetésünkre a redőny kicsit lejjebb ereszkedett, de a bentiek nem nyitottak ajtót, órákon át hiába vártunk.

Furcsa, hogy ebben az épületben lakik a Quaestor új vezére. Nem csoda, hogy ha a helyiek arról beszélnek, hogy stróman szerepet vállalt Orgován, amiért kaphat némi fizetséget. De hogy az ő vagyonából nem fogják kártalanítani a rajtavesztett ügyfelet, az biztos.

A Blikk megtudta, Orgován korábban több évet ült börtönben, súlyos bűncselekmények miatt.

Részletek a szerdai Blikkben!