Tombol a rend: megfenyegettek, megzsaroltak és fajtalankodásra kényszerítették

2012.09.09 15:07

 

Tombol a rend: megfenyegettek, megzsaroltak és fajtalankodásra kényszerítették

 

Életveszélyesen megfenyegettek, megzsaroltak és fajtalankodásra kényszerítettek egy férfit.
Emberrablás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy 42 éves diósdi férfit, aki két társával augusztus végén Csömörről erőszakkal magával vitt, megfenyegetett és bántalmazott egy embert. A sértettet százezer forint reményében engedték szabadon - olvasható a rendőrség honlapján.
A sértett elmondása szerint augusztus 31-én egy munkalehetőség reményében találkozott Csömörön K. J.-vel, akinek beült a terepjárójába. Alig hajtottak egy-két kilométert, amikor beszállt a kocsiba a 42 éves L. Zs. és a sofőr utasát a hátsó ülésre kényszerítette. Kezeit a háta mögött összebilincselte és bántalmazta. Nem sokkal ezután egy harmadik ember is beült az autó jobb első ülésére, majd négyesben Budakeszire mentek - olvasható a police.hu-n.
A rendelkezésre álló adatok szerint L. Zs. útközben folyamatosan, életveszélyesen fenyegette a munkát kereső férfit, még egy kést is az oldalához szorított. A gyanúsított - budakeszi lakásában - bekötötte az elrabolt férfi szemét és száját, a lábait is összekötötte, majd fajtalankodásra kényszerítette, másnapra is ott tartotta, hogy aztán folytassa a bántalmazást - írták a rendőrségi honlapon.
L. Zs. közölte: ha a megszabott határidőig fizet neki 100 ezer forintot, akkor elengedi. A megalázott és megfenyegetett sértett vállalta, hogy fizet, ezért a gyanúsított bekötözte a férfi szemét, egy autó csomagtartójába tette, majd Pátyra vitte őt.
Mivel L. Zs.-nél fegyver lehetett, s azt is tudták róla, hogy korábban több évig a francia idegenlégióban szolgált, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Terrorelhárítási Központ munkatársait kérte fel az elfogásra. Az emberrablásban központi szerepet játszó férfi előzetes letartóztatásba került, két társa szabadlábon védekezhet.
(MTI)


További részletek: https://kuruc.info/r/2/101046/#ixzz25yffXhlG