Valami nagyon bűzlik az V. kerületben
Túlságosan sok minden bűzlik az V. kerületben, a sorozatos személycserék pedig magyarázatra szorulnak - nyilatkozta Losonczy Pál a Jobbik fővárosi képviselője.
Losonczy Pál rámutatott, hogy az önkormányzati választások előtt egyre több furcsa dolog történik a Belváros-Lipótváros vezetőségében. Egy évvel ezelőtt leváltották Rónaszéki Lászlót, a kerület jegyzőjét indoklás nélkül, majd Kőhalmi Zsoltot, az V. kerület főkapitányát is.
Majd egy hónapja szintén jött egy hír, miszerint mégsem Puskás András - akinek a Pasa Parkban van egy 120 milliót érő lakása és egy 76 milliós kölcsöne is -, hanem Szentgyörgyvölgyi Péter lesz a polgármesterjelölt, a városüzemeltetési vállalat igazgatója - mondta el Losonczy Pál.
A Pasa Park-beli érdekességekkel kapcsolatban - mint Rogán és Puskás lakásainak folyamatos “tágulása” - a Központi Főügyészség már nyomoz. Indult egy másik nyomozás is, miután egy V. kerületi vállalkozótól sokmilliós kenőpénzt kértek, hogy megnyissa vendéglőjét, ám ő inkább a hatóságokhoz fordult. Egy harmadik nyomozás is folyamatban van: a vád szerint hamis önkormányzati igazolásokkal több tucat embert vertek át, azt ígérték nekik, hogy V. kerületi önkormányzati lakásokat szereznek nekik. Összesen 250 millió forinttal károsították meg ügyfeleiket.
Az egyik vádlott vallomásában kitart amellett, hogy „az általa vezetett cég egy közvetítőn keresztül az önkormányzat megbízását teljesítve ígért eladásra ingatlanokat, a pénzből pedig a Fidesz és az V. kerületi polgármester is részesült”. Rogán Antal az eljárásban tagadta, hogy az ügyhöz vagy akár a céghez köze lenne.
Puskás András a jelenlegi alpolgármester viszont nem marad a választásokig sem - ismertette Losonczy Pál -, helyette az Eximbank vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki, magyarul felfelé buktatták.
Feltette a kérdést: mire fel ez a kapkodás, talán kellemetlen a Pasa parki ingatlanügy kérdése? Rogán Antal attól fél, elveszti a kerületet a botrányoknak köszönhetően? A Jobbik arra kíváncsi, mi lesz a sorsa a palotáknak és lesz-e eredménye a nyomozásoknak még a választások előtt.
A Jobbik az ügyészséget is meg fogja keresni, pontosan miért, milyen ügyekben folynak a nyomozások, mivel eddig csak részinformációk derültek ki és sok részlet szorul tisztázásra.
alfahir.hu