Van pénze a luxuskormánynak

2013.08.08 10:33

153 millió forintos szerződést kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) arra, hogy egyes jogszabályokat egy ügyvédi iroda külön ellenőrizzen. A Jobbik szerint ez felháborító luxuskiadás, hiszen a hivatalnak pont ez lenne a feladata – mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a nemzeti párt országgyűlési képviselője.

A Közbeszerzési Értesítő július 22-i számában arról ad tájékoztatást, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nettó 153 millió forint értékben megbízott egy ügyvédi irodát egyes jogszabályok felülvizsgálatára. A Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda megbízási díja Szilágyi szerint érthető módon háboríthatja fel az állampolgárokat, hiszen ez az összeg több mint ezer ember nettó havi bérét teszi ki.

Hozzátette: még inkább felháborító a beszerzés tárgya, hiszen a jogszabályi előkészítés és jogrendszer folyamatos felülvizsgálata épp a KIM egyik kiemelt alapfeladata. „A jelek szerint tehát a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által vezetett szaktárca nem képes elvégezni a rá kiszabott feladatokat”- fogalmazott.

s

Szilágyi György felszólította közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a nyilvánosság előtt adjon számot arról, a KIM személyi állománya miért nem képes a közhiteles nyilvántartásokról, valamint a nemzeti adatvagyon-kezelésről szóló jogszabályok felülvizsgálatára.

„A Fidesz és Orbán Viktor 2010-ben hazudott, amikor luxusstopot hirdetett a válságra hivatkozva. Hiszen ehhez képest 2011-ben már 7 milliárd forintos autóbeszerzési szerződést kötöttek, csak a felső vezetői autók lecserélésére 585 millió forintot szántak.” - példálózott a jobbikos képviselő.

Leszögezte: amíg az embereket egzisztenciális válságba sodorják, addig a kormány milliárdokat költ a saját luxusára – ezt pedig pont ugyan úgy csinálják, mint ahogy a volt szocialista kormány tette. A jogszabályi ellenőrzésekre költött 153 millió forint Szilágyi szerint túl sok, ha egyáltalán szükség lenne rá, akkor is ki lehetett volna hozni olcsóbban.

alfahir.hu