Vona: „A föld olyan alapérték, amelyről nem mondhatunk le”
Interjút készített a Magyar Hírlap Vona Gáborral, a Jobbik elnökével. A nemzeti radikális vezetőt többek között a júniusi parlamenti pulpitusfoglalásról, az azt követő kövéri önkényről, a földkérdésről és a Jobbik képviselőjelöltjeinek kiválasztásáról is kérdezték.
Vona Gábor elmondta, hogy az „unortodox” szituációnak is tekinthető pulpitusfoglalást hároméves konstruktív parlamenti munka előzte meg. A pártelnök kijelentette, nem céljuk sportot űzni az ilyen lépésekből, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a későbbiekben is hasonló eszközökhöz nyúljanak. Elismerte, hogy az akciójuk nem volt szokványos, de úgy véli, „a magyar föld védelme olyan cél, amely felülírja a parlamenti formai megfontolásokat”.
„Mindent elárul a Fidesz világképéről, hogy számára a pénzelvonás a legsúlyosabb eszköz velünk szemben” – mondta a jobbikos országgyűlési képviselőket ért büntetés kapcsán Vona Gábor. Hozzátette: „Nem mondom, hogy jólesett a képviselőinknek ez a szankció, de egyetlen olyan hang sem hangzott el a frakcióban, hogy ezt azért mégsem kellett volna megtennünk.” A pártelnök határozottan kijelentette a Magyar Hírlapnak, ha visszatekernék az időt, újra elfoglalnák a pulpitust. A szakértők kitiltásával kapcsolatban megjegyezte: Kövér László igazságtalan, méltatlan büntetést rótt ki. A kollektív bűnösség elvét elutasítja a Jobbik - nyilatkozta a lapnak.
Vona Gábor ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a kormánypártok által elfogadott földtörvény az Európai Unió tagországainak állampolgárait belföldiként minősíti, vagyis„megnyitja Magyarországot egy ötszázmilliós piac számára”. A Jobbik elnöke úgy látja, hogy Magyarországnak az unióval kapcsolatban két lehetősége van: vagy az alaptörvényben kellene rögzíteni, hogy külföldiek nem szerezhetnek földet – ez a kilépéssel érne fel -, vagy külön bánásmódot kellene kezdeményeznünk. Utóbbi esetében, Vona szerint arra kellene hivatkoznunk, hogy „hazánkban a föld olyan alapérték, amelyről nem mondhatunk le, azt nem tehetjük piaci eszközzé”. A pártelnök azt ígérte, hogy ebben a kérdésben a Jobbik népszavazást fog kezdeményezni. Emellett demonstrációkkal szeretnék megerősíteni a nemzeti radikális párt őszi politizálását. Nemcsak a föld, hanem a devizahitelek ügye is a tüntetések témája lesz. Vona Gábor úgy fogalmazott: „Nem lennék meglepve, ha a földkérdés és a devizahitelek uralnák a 2014-es kampányt.
Vona a jelöltállításról elmondta: a százhat egyéni indulójuk már most megvan, a következő két hétben pedig határoznak a többi indulóról is. A jelölteket személyesen is meghallgatja, de nem tartja fontosnak, hogy az ő személyéhez legyen valaki lojális, azonban – utalva a Jobbik frakciójából kilépő, vagy kizárt képviselőkre – a mostani ciklusban kialakult vitákat szeretné megelőzni a jövőben. Az európai parlamenti választások esetében, a mostaninál legalább eggyel több képviselőt szeretne a párt bejuttatni az Európai Parlamentben.
A teljes interjú elolvasható a Magyar Hírlap keddi – 2013. július 23-i – lapszámában!
Magyar Hírlap – alfahir.hu