Vona: színjátékot játszik a Fidesz és a baloldal
Ahogy tegnapi parlamenti felszólalásában, úgy mai sajtótájékoztatóján is kutyakomédiának titulálta Vona Gábor a Tavares-jelentést, annak megszületését, vitáját és megszavazását is.
A Jobbik megszavazta a jelentés elutasítását az Országgyűlésben, de nem azért, mert teljesen egyetértenének annak tartalmával, a döntés pusztán válasz volt az adott helyzetre; egy nemzeti pártnak ugyanis kötelessége megvédeni Magyarországot - mondta a pártelnök. Az elmúlt 23 évben az MSZP és a Fidesz az egymás elleni harc során gyakran használta hazánk lejáratására a külföldi kapcsolatait. Vona szerint ezzel a káros szokással szakítani kell, hiszen azok az országok, melyek vitáikat nem képesek a határon belül megoldani és kifelé mutatnak gyengeséget, mindig alulmaradnak.
Bár a Jobbik is komoly kritikával figyeli a kormány EU-politikáját, mégsem adja meg a lehetőséget senkinek a világban, hogy azt lássa, hogy ha Magyarországot támadás éri, akkor a politika nem képes összezárni.
A jelentést és elfogadásának előzményeit újfent kutyakomédiának titulálta Vona. Véleménye szerint nem a Fidesz által emlegetett rezsiháborúról, és nem is a baloldal által említett demokráciamentő akcióról van szó, pusztán egy alkalmi harcról van szó a jobbliberális kormány és a balliberális ellenzék között, akik nemzetközi kapcsolataikat használva esnek egymásnak. Ebben a színjátékban mindkét oldal eljátszhatta azt a szerepet, melyet a saját szimpatizánsi köre elvár tőle.
Vona Gábor azt kérte Orbán Viktortól, hogy ha valóban Magyarországot szeretné megmenteni, akkor ne csak az EP-ben álljon ki a Nemzetek Európája-koncepció mellett, hanem az Európa Tanácsban vagy az EU vezetőivel folytatott tárgyalásai során is, hiszen ezekben az esetekben soha nem lép fel a fentivel ellentétes Európai Egyesült Államok-koncepció ellen. Vona felszólította a miniszterelnököt, hogy a haza védelmében álljon ki a Jobbik népszavazási kezdeményezése mellett is, mellyel az EU-csatlakozás szerződési feltételeinek újratárgyalását szeretnék elérni, hogy megvédhessük a magyar földet.
A földtörvénnyel kapcsolatban a pártelnök ismét hangsúlyozta: a földtörvény ebben a formában nem képes megvédeni a magyar földet a külföldi felvásárlásoktól. Vona szerint hiába tekintik azt az osztrák, a francia és a dán törvény "szuperesszenciájának", mivel a magyarországi helyzet jelentősen eltér a mintának tekintett három országtól.
alfahir.hu