Délvidéki kérés Orbánhoz: legyen téma a magyar-szerb találkozón a temerini fiúk ügye!

Alább olvasható a Magyar Remény Mozgalom nyílt levele:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

2004. június 26-a óta, azaz 8 éve szerbiai börtönökben raboskodnak azok a temerini magyar fiúk, akiket szándékos emberölés gyanúja miatt állítottak elő és ítéltek el, összesen 61 év börtönbüntetésre. Levelünkkel azért fordulunk Önhöz, mert a szerbiai kormány első emberei hamarosan hivatalos látogatásra érkeznek Budapestre. A Magyar Remény Mozgalom (MRM) és a délvidéki magyar közéleti tényezők túlnyomó többségének véleménye szerint a temerini elítéltek rászolgáltak az elnöki kegyelemre.

A vád szerint az öt fiatalember 2004. június 25-én éjszaka a temerini piactéren súlyosan bántalmazta - a később drogtúladagolásban meghalt - Zoran Petrovics újvidéki hírhedt drogdílert. Ifj. Máriás István 15, Illés Zsolt 13, Szakáll Zoltán 11,5, Uracs József 11,5, Horvát Árpád pedig 10 év börtönbüntetést kapott. És maradt még 21 év. Máriás Istvánnak 7 év, Illés Zsoltnak 5, Szakáll Zoltánnak és Uracs Józsefnek egyformán 3 év 6 hónap, Horváth Árpádnak pedig 2 év.

2004 derekáig már majdnem elérte a 300-at azoknak a nemzeti színezetű incidenseknek, azoknak a regisztrált eseteknek a száma, amikor magyar fiatalokat bántalmaztak szerb nemzetiségűek. A temerini piactéren történt tragikus eset természetesen nem revansnak számított, és nem is elégtétel akart lenni a délvidéki magyarság részéről addig elszenvedett valamennyi sérelemért. Annyi viszont bizonyos, hogy egy felforrósodott, egy pattanásig feszült politikai légkörben zajlott le.

Az akkor 38 éves újvidéki Zoran Petrovics ittas állapotban és kábítószer hatása alatt szóváltásba keveredett a már említett helyszínen magyar fiatalok egy csoportjával. Egészen addig kötekedett velük, amíg a heves szócsatát tettlegesség nem követte. És innentől nemcsak kusza meg zűrzavaros, hanem gyanúsan homályos és átláthatatlan is a történet. Annyi bizonyos csupán, hogy 2004. június 26-án reggel öt órakor talált rá a szerb férfira a helybeli közművesítési vállalat két dolgozója. A sértettet az újvidéki kórházba szállították, a meglehetősen titokzatos módon kiválasztott öt temerini fiút pedig még a délelőtt folyamán előállították, és megbilincselve, szirénázó kocsival bevitték a rendőrállomásra.

Az amúgy is jócskán szövevényes történet kezdett mind erőteljesebben továbbgubancolódni, és a kérdések meg a keresztkérdések egész láncolatát vetette fel. Például, az egyik ilyen, még teljes egészében meg nem fejtett talány magának Zoran Petrovicsnak a kórházba történő szállítása. A sérüléseket szenvedett férfival 5 óra 50 perckor indult el a mentőautó Újvidék felé, de csak valamivel 8 óra után érkezett meg a kórházba. Hogyan lehetséges, hogy a kevesebb mint 20 kilométeres utat két óra alatt tette meg? Ha az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés vádjával gyanúsított magyar fiatalok valóban 127 ütést mértek a sértettre, és ezzel már-már közvetlen életveszélyt okoztak neki, akkor a vélhetően nagyon komoly sérüléseket szenvedett áldozattal nem poroszkálnia, hanem legalábbis száguldania kellett volna a mentőkocsinak. Tisztázatlan továbbá az is, hogy a gyanúsítottként előállított öt fiú esetében miért csak délután fél 5-kor rendelték el a legelső vérmintaelemzést. Mi a magyarázata annak, hogy mind az ötük vércsoportja O, sőt még a bántalmazottnak a vércsoportja is megegyezik az övékével? Miként fordulhatott az elő, hogy a vérmintákat nem megfelelő körülmények között tárolták? Említést érdemel még az is, hogy az előállítás napján, a megismételt vérvételt követően, már az újvidéki fogdába szállították őket, ahol pedig megkülönböztetett „fogadásban részesültek”. Azzal lesték, várták őket, hogy: „Most jönnek azok a magyarok, akik megöltek egy szerbet!” Nem szükséges hozzá túlfejlett képzelőerő, hogy nyilvánvaló legyen, olyan válogatott fizikai bántalmazássorozat vette a kezdetét, amely a számukra életük végéig emlékezetes marad. Elgondolkodtató az is, hogy öten kaptak egyetlen hivatalból kirendelt védőügyvédet. Akinek pedig csupán két-két perce jutott mindegyik „védencére”, és aki ily módon „alaposan felkészítette” őket a sorsfordító tárgyalásra. Már magában a tanúk megjelölése, beidézése és ellehetetlenítése megérne egy külön fejezetet.

Háborús bűnösöket is csak elvétve sújtanak ilyen fokú büntetéssel. A délvidéki magyar közvélemény meggyőződése, hogy az ítélet kirakatper eredménye. Általános vélemény szerint ilyen súlyos ítéletre azért volt szükség, mert a megszaporodott délvidéki magyarellenes incidenseket, atrocitásokat a szerb hatalom ily módon akarta ,,ellensúlyozni”. De még ha be is bizonyosodott volna az, amivel a temerini fiúkat vádolták, a büntetés akkor is példátlannak minősülne.

Az elítelteket első naptól kezdve súlyosan bántalmazták, ütötték-verték. Egyikük maradandó testi sérüléseket szenvedett, megvakult az egyik szemére. A lelki tortúráról, az öt férfi és családjaik tönkretett életéről nem is beszélve. A temerini fiúk továbbra is szörnyű börtönkörülmények között élnek. Több délvidéki és anyaországi közéleti tényező (civil szervezetek, egyes pártok) megpróbált rajtuk segíteni, de a szerb hatalom nem volt hajlandó megkönyörülni a temerini fiúkon, kegyelemben részesíteni őket.

Küszöbön áll az új szerb elnök, Tomislav Nikolics magyarországi látogatása. Tisztelettel kérjük a magyar kormányt és annak első emberét, Önt, hogy a kétoldalú magyar-szerb tárgyalások során foglalkozzanak a temerini elítéltek esetével, amely az egész délvidéki magyarság számára rendkívül fontos, mind öntudat, mind igazságérzet terén. A végső megoldást kizárólag az elnöki kegyelem jelentheti. Az elítéltek többszörösen megszenvedték már a történtek következményeit, a teljes délvidéki magyar közvélemény pedig igazságért kiált. Kérjük Önt, hogy a tárgyalások során járjon közbe a kegyelmi kérvény pozitív elbírálásának érdekében.

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) nevében,

László Bálint elnök és Setyerov Zorán alelnök